Test és lélek

Munkahoroszkóp: átszervezések és siker ek várnak ránk jövőre

Bors

Létrehozva: 2013.12.09.

Izgalmas változások várnak ránk a munka és karrier területén a 2014-es esztendőben. Már az év eleje is mozgalmas lesz, amit egyes jegyeknél a nyugalom, másoknál pedig további fordulatok követnek. Demeter Mónika asztrológus számolta ki, mire számíthatunk jövőre.

Kos

Az év eleji télen egy átszervezés lehet, ami nem egyezik elképzeléseivel. A március jelez némi fellélegzést. Az április kritikus, mivel tömeges elbocsátások lehetségesek. Ezt hivatott kárpótolni a tavasz végén egy igen kedvező lehetőség, ami egy kedvezőbb pozíció is lehet. Június feszültebb lehet. Komoly fordulatot tartogat a július, ahol is egy pályamódosítás is elképzelhető. Augusztusban nagy leterheltség várható. Az őszelő egy nagy ötlet megvalósítását vetíti előre. Októberben egy új főnök érkezhet, akivel a viszony nem épp üdvös. A november kedvez a kinevezéseknek, a december pedig egy jelentős pályamódosításra utal jelzéseivel.

Bika

A január megterhelőnek tűnik, mivel kollégák távozhatnak és a munkájuk jelentős része önre hárul. Februárban egy komolyabb átszervezés következhet, ami egészen áprilisig tart. Május már egy kedvezőbb időszak, így annak végén egy feljebb lépés, vagy egy új karrier is szóba jöhet. A nyárelőn is jelentős lehet az állásváltoztatások száma, de egy kinevezés is elképzelhető, ahogy a nyárutón is. Szeptember egy merőben új hivatást, vagy egy elismertebb pozíciót ígér. Az ősz további részében felettese személye cserélődhet, de a csoport élére is felkérhetik. Az év vége megint csak egy nagyobb átszervezést mutat, de egyben új lehetőségek hírhozója is.

Ikrek

Sok munkával és egy pluszjuttatás megvonásával kezdődhet az év eleji tél, valamint egy kétlépcsős átszervezés veheti kezdetét, mely áprilisban zárulhat le. Márciusban érdemes új állást keresni. Májusban egy nagyszerű lehetőség adódhat, melyet kár lenne kihagyni, ami lehet egy magasabb pozíció is. Lesz, aki júniusban gondolja úgy, hogy új utakat keres. A nyár második fele mérföldkő lehet, így többen egy teljesen új irányt jelölhetnek ki. Az őszelőn néhányan úgy érezhetik, hogy csalódtak munkájukban és új utakat keresnek. Novemberben egy átalakítás többeket változtatásra késztet. Az év vége sajnos néhány munkahely megszűnését jelzi.

Rák

Az év elején és márciusban nagy leterheltség várható, és az érte kapott javadalom sajnos nem lesz egyenértékű a befektetett munkával. A tél végén néhány munkahelyen egy nagyobb átszervezés várható, mely a tavasz közepére zárul le. A május új irányt jelez, mégpedig nagyon jót! A június egy kisebb átalakítást mutat, ami önnek egy kinevezést is jelenthet. A nyár második felében elismerhetik teljesítményét, illetve az álláskeresők itt esélyesek egy új munkára. Az ősz első fele egy váratlan, de ígéretes lehetőséget jelez. Novemberben halmozódnak feladatai és kisebb megszorítások lehetségesek. A december egy újbóli átszervezést mutat.

Oroszlán

Januárban sokan váltanak a megváltozott viszonyok miatt. Februárban egy átalakítás veheti kezdetét, áprilisi lezárulással. Az állást keresők a tavasz végén egy hosszú távú lehetőségre esélyesek, ami egy merőben új karrier is lehet. A nyár egésze a kinevezésre várakozók időszaka lehet. Az augusztus egy új álláslehetőséget tartogat. Szeptemberben megint csak az állás nélküliek járhatnak sikerrel. Az őszutón többen egy hirtelen elhatározásból, vagy egy váratlan, de kedvezőnek ígérkező megkeresés hatására döntenek a változtatás mellett. Az év végén néhol összevonás, néhol pedig a felettes személye változhat, mindez önre nézve előnyös.

Szűz

Egy munkahelyi reform várható január végén, így februárban növekedhet az állásváltoztatások és az elbocsátások száma. Ez a kedvezőtlen periódus úgy tűnik, a tavasz közepéig érezteti hatását. Minderre gyógyír a május vége egy kivételes lehetőséggel, ami mentőövként érkezhet. A június is változást mutat, bár nem akkorát, mint a májusi. Az augusztus is kiemelkedő, új lehetőségekkel és a feljebb jutás lehetőségével. Az ősz első fele is érdemei elismerését mutatja, akár pénzbeni, akár pozícióbeli, de az állásváltoztatásra is kitűnő. A december vége egy újbóli nagyobb átszervezésre utal, de itt azonnal új lehetőségek is kínálkozhatnak.

Mérleg

Január végén egy átszervezés várható, és ez sajnos áldozatot kíván. Ám egy magasabb pozíciót is ajánlhatnak, de a népszerűtlen döntéseket is be kell vállalnia. Az év eleji tél végén népszerű az állásváltoztatás. Az április egy nagyobb reform végét mutatja. Május végén egy nagyszerű lehetőség adódhat, melyet kár lenne kihagyni. Júniusban elismerhetik teljesítményét. A nyárutón egy kedvező fordulat várható, akár egy teljesen új karrier, akár egy kinevezésként, ez utóbbi októberben is. Az őszelő egy váratlan lehetőséget kínál, ami még a biztos állással rendelkezőket is megingathatja. A november igen megterhelő. Az év vége is új lehetőséget kínál.

Skorpió

Az új év új utakat is jelenthet, aki viszont marad, nagyfokú túlterheltségre készülhet. Februárban egy nagyobb átszervezés veheti kezdetét, ami egészen a tavasz közepéig is elhúzódhat. Májusban ugyan van esély egy új állásra, de ez még nem az igazi, majd a júniusi lesz a kedvezőbb. A nyár második fele sokak számára komoly, de előnyös fordulatot tartogat, ami egy hivatásváltás is lehet. Az őszelőn sokan csalódottság miatt váltanak, ami életük egyik legjobb döntése lehet. Az ősz közepén kinevezhetik. Novemberben a vezető pozícióban lévők lehetnek nehéz helyzetben. Az év vége pedig néhány munkahely megszűnésére enged következtetni.

Nyilas

Néhányan egy magasabb pozícióban kezdik az új évet. Viszont a hónap végén reformokat hajthatnak végre, ami leépítést is vonhat maga után. A március túlterheltséget jelez. Az április komoly változások hírhozója, nem minden esetben pozitív, és lesz, aki egy teljesen új irányba indul el. Május végén egy elismertebb feladatkörre kérhetik fel. A nyár második felében több új ajánlattal is szembesülhet, de akinek biztos az állása, az ne engedjen a csábításnak! Az őszelő egy nagyobb irányváltás lehetőségét kínálja, az október pedig egy kinevezését. Novemberben egy ígért pozíciót lehet, hogy másnak ítélnek oda. Decemberben sikeresen pályázhat.

Bak

Az állást keresők az év elején sikerrel pályázhatnak. Februárban egy nagyobb munkahelyi reform kezdődhet. Márciusban egy kis protekcióval új állást találhat. Az április egy komoly változást jelez, ami csak keveseket érint előnyösen. Májusban kinevezhetik. Júniusban változhat felettese személye, de egy hivatásváltás sem kizárt. A nyárutó egy nagyszerű lehetőséget tartogat egy kinevezéskén, de új állást is hozhat. Az őszelőn elismerhetik szakmai hozzáértését. Az október is kedvez az épp állást keresőknek. Egy novemberre ígért kinevezés meghiúsulhat. Az év végén pedig egy jelentős átalakítás van kilátásban, ami elbocsátásokat sem nélkülöz.

Vízöntő

Januárban emberfeletti megterhelésre készülhet, és arra, hogy a hó végén egy nagyobb átalakítás kezdődhet, ami elbocsátásokat is hoz, de egy új lehetőség is kilátásban van. A február fokozott megterhelést jelez, és a hó végén egy újabb leépítési hullám lehetséges, ami áprilisra zárul le. Májusban egy újabb periódus veheti kezdetét, mely egy remek munkalehetőséget ígér, és hosszú távra szól. A nyár második felében kinevezhetik, de egy pályamódosítás is lehetséges. Szeptemberben a magas beosztásúak pozíciója inoghat meg, ahogyan az ősz végén is. Az ősz közepe is a feljebblépést támogatja. Az év vége megint csak átalakítást sejtet.

Halak

Többen új munkahelyen köszöntik 2014-et. Ám a hó végén egy nagyobb reform veheti kezdetét, ami a tavasz végére látszik befejeződni, és kárvallottjai is lehetnek. Március eleje egy ígéretes fordulatot fémjelez, ennek irányát már most is többen tudni vélik. A május vége új irányokat mutat, hosszú távra ez lehet egy feljebblépés, de egy teljesen új hivatás is. Ehhez hasonlatos a nyárelő is, ami egy elismertebb munkakör, vagy egy merőben más hivatás. Az őszelő egy szakmai elismerést, valamint egy visszautasíthatatlan munkát ígér. Októberben kinevezhetik. Az őszutón a leterheltség embert próbáló lesz. A december sikert és elismerést ígér.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek