Celeb

Vége: Kiss Ramóna újra szingli

G. Sz.

Létrehozva: 2013.12.08.

Úgy tűnt, hogy a Barátok közt sztárja végre megtalálta a boldogságot a profi pókerjátékos Tóth Richárd oldalán. Ám a páros szerelme majdnem két év után váratlanul véget ért.

Nincs szerencséje a szerelemben Kiss Ramónának. A Barátok közt Zsófija 2012 februárja óta alkotott egy párt a pókermilliomos Tóth Richárddal, információink szerint azonban a pár a napokban szakított. Ramóna a Borsnak nem tagadta a hírt, és a hangjából úgy tűnt, egyelőre még nagyon frissek a sebek.

– Valóban nem alkotunk már egy párt Ricsivel. Elég hosszú ideig voltunk együtt, és megelőzve mindenféle rosszindulatú találgatást, elmondanám, hogy nem harmadik fél, és nem külső tényező miatt ért véget a kapcsolat. Mindketten úgy éreztük, másfelé tart az életünk, ezért döntöttünk a szakítás mellett.

Egy fontos korszak zárult le az életemben, de barátságban és tiszteletben váltunk el egymástól. Mivel eddig sem beszéltem a magánéletem részleteiről, így erről sem szeretnék többet beszélni – mondta lapuknak az immáron ismét szingli Ramóna.

A páros magánélete sosem zajlott nagy nyilvánosság előtt, de kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a huszonkilenc éves színésznő a Barátok közt és színházi elfoglaltságai ellenére amikor tehette, a tengerentúlra is elkísérte kedvesét a versenyeire és úgy tűnt, hogy a kapcsolatuk következő lépcsőfoka már a házasság és a gyermekáldás lehet. Tóth Richárd hazánk egyik legsikeresebb pókerjátékosa, 2006 óta több mint 330 millió forintot kártyázott össze.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt