Sport

Körberajongták a Darnyiékat a jövő bajnokai

Bors

Létrehozva: 2013.12.08.

Hosszú Katinka ugyan sietett haza a szüleihez Bajára, ám Székesfehérvárott nem tudott ellenállni a jövő bajnokainak, és a számtalan aláírás mellett arra is szakított időt, hogy együtt melegítsen be a medencében a 200 méter vegyesre készülő úszópalántákkal.

Jól bejáratott szófordulattal élve a múlt, jelen és a jövő nagy úszói találkoztak Székesfehérvárott. A Csitáry uszodában rendezték az úszószövetség által életre hívott Jövő Bajnokai program első felmérőjét, amelyen ott volt az olimpiai bajnok Czene Attila és Darnyi Tamás, míg a jelent a háromszoros világbajnok Hosszú Katinka képviselte. Katka ugyan sietett haza a szüleihez Bajára, ám a gyereksereg láttán, jó példával járt elől, és néhány hosszt is leúszott a tízéves gyerekekkel.

– Soha ilyen jó lehetőség nem volt a tehetségek felfedezésére, és arra, hogy mindenki megtanuljon úszni – mondta az egykori világbajnok, korábbi szövetségi elnök, dr., Hargitai András. – Óriási ösztönzést ad a gyerekeknek, ha testközelben láthatják példaképeiket – tette hozzá a jövő héten már a dániai rövid pályás Eb-n rajthoz álló Hosszú Katinka.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek