Aktuális

Leadta a fele súlyát, mert cikizték az egyetemen

Bors

Létrehozva: 2013.11.27.

Az első nap az egyetemen beragadt a székbe egy angol lány, amiért kortársai rettenetesen kicikizték. Megan Longdon teljes életmódváltásba kezdett diáktársai miatt.

Az első nap az egyetemen még akkor sem könnyű, ha az ember lánya teljesen hibátlan és kifogástalan a külseje. Pláne nem akkor, ha túlsúlyos, s az első nap végén, óra után úgy beleragad az egyik előadó székébe, hogy hosszú percekig nem is tud onnan felállni. Megan Longdon több, mint 110 kilót nyomott, amikor felvették a britoli egyetemre, mára pedig súlya közel felét leadta már - írta a Mirror.

- Közvetlenül az előadás végén történt, amikor fel akartam állni, éreztem, hogy valami nem stimmel. Sokáig csak fészkelődtem, végül feladtam. Annyira kínos volt. Ott volt az a sok ember, akik potenciálisan a barátaim lehettek volna, s mindenki át kellett, hogy másszon rajtam, mert nem tudtam felállni. Meg kellett várnom, amíg kimennek - kezdte Megan, aki szerint az eset nemcsak neki volt kínos, hanem azoknak a diákoknak is, akiknek át kellett mászniuk az addig ismeretlen lányon.

- Végül, 10-15 perccel az óra után, amikor már mindenki kiment, kipréseltem magam a székből. Megfogtam a karfát, húztam magam az asztal segítségével. Aztán hetekig be sem mentem az egyetemre, és utána is kerültem az embereket - folytatta a most 20 éves lány, aki hamar rájött: egyetlen esélye, hogy barátokat szerezzen, ha felhagy a gyorséttermi kajákkal.

Ennek egyébként meg is lett az eredménye: 11 hónap alatt ruhamérete 8 számmal csökkent, mára súlya egészséges, Megan 60 kilót nyom. - Az életem visszatért a normális kerékvágásba. Végre viselhetek szoknyákat és szép ruhákat, nem csak mindent eltakató bő felsőket - lelkendezett az egyetemista.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090636_auto_resized.png
origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666818
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei