Celeb

Durva: SP kiköttette a VIVA TV-t

O. Zs.

Létrehozva: 2013.11.27.

SP megorrolt a VIVA TV-re, amiért a csatorna többhetes huzavona után sem hajlandó rendszeresen játszani az általa rendezett Egyenlőn világosság című videoklipet. A csatorna munka­társait nem érdekli a zenész véleménye.

A legnagyobb videomegosztón 101 ezren nézték meg pár hét alatt SP klipjét, ám ennek ellenére a VIVA TV csak éjfél és hajnali öt között hajlandó műsorra tűzni a tatabányai cigánysoron forgatott videofelvételt.

– Nekem nem érdekem, hogy játsszák az Egyenlők klipet, a vizuális részéért feleltem, ezért arról nem is beszélek. Egészen egyszerűen olyan mondanivalója és tartalmi szála van, amit fontosnak tartanék, hogy eljusson minél több fiatalhoz. A zenetévénél viszont nem így gondolják. Ezzel elérkeztem arra a pontra, hogy kiköttettem a VIVA-t és még néhány csatornát.

– Nem nézek tovább átlag alatti amatőr rapklipeket – fakadt ki SP, aki fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy nem felejtette el, milyen sokat köszönhetett énekesi karrierje beindulásánál a magyar zenei csatornának.

– Hálával tartozom azoknak, akik régen ott dolgoztak és támogattak. Nagyon örültem annak is, hogy nemrégiben a VIVA nyitni kezdett a rapzene felé. Talán ennek lett a következménye, hogy sok rossz minőségű munka került a fiatalok elé. Furák lettek így az arányok, amit nyilván nem az én tisztem minősíteni. Elfogadom a csatorna döntését, csak rosszul érint, mert számomra az elmúlt másfél év legfontosabb munkája ez a videoklip – árulta el SP.

A csatorna ennek ellenére nem foglalkozik a zenész-fotós véleményével. – Furcsa helyzethez vezetne, ha a legnézettebb ifjúsági zenecsatorna programját egy-egy előadó igényei szerint alakítanánk. Szerencsére erre megvannak a kollégáink, akik ehhez értenek, és nem egy ember ízlése alapján, hanem kutatások eredményeire támaszkodva szerkesztik a VIVA zenei kínálatát – mondta Lakinger József, a Viacom marketingvezetője. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135493_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Ha valaki kiáll a béke mellett, akkor azt egyszerűen betiltják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713287110
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713287110
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/_d9aVSFu6ZArpiKOht-87dG9ruRGPyhcM2MrlXGNTNM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MmMyNzM0MmI4MjQ0MzA5MWI4MzUzMjIxNDhhNmY1.jpg
szívszorító

„Törőcsik Mari pótolhatatlan” – Kálloy Molnár Péter könnyeivel küszködve emlékszik a 3 éve elhunyt színésznőre