Nem mindennapi felvételeket küldött be a Kisalföld szerkesztőségébe B. Gábor. A két kép Bakonypéterden készült néhány napja, a délutáni órákban. – A kutyát sétáltatva egy pulzáló vörös fénygömbre figyeltem fel, amely pár másodper-cig volt látható, majd eltűnt – így Gábor.
Lapunk továbbította a két fotót egy szakértőnek, aki elmondta azokról a véleményét. – Az egyik képen, amelyen egy madár is feltűnik, valóban ufónak néz ki a tárgy – mondja a Borsnak Kriston Endre, a Ryofor Alapítvány – Magyar Ufó Kutatási Központ igazgatója. – Persze az sem kizárt, hogy a tükröződő nap lencsefényfoltja hozta létre ezt a képet.
Kriston szerint az utóbbi évtizedek egyik leghitelesebb észlelése tavaly szeptember 19-én történt, Kaposvár környékén. Többen, különböző szögből is látták a különös, lüktető gömböt. – Az első szemtanúk a délutáni órákban a 61-es úton Kaposvár felé autózva egy igen erősen fénylő gömbre lettek figyelmesek, amely a használaton kívüli taszári reptér felett jelent meg. A dombóvári úton több autós is félreállva figyelte a furcsa tárgyat.
Egy fiatal pár egészen közelről volt szemtanúja az eseményeknek. A pár hölgy tagja folyamatosan azt hajtogatta, hogy érte jött az édesapja. Az apukája Pápán vadászpilóta volt, és elmondása szerint hasonló ufóélményben volt része. Ám bárkinek is mesélte a történteket, senki nem hitt neki. Végül annyira magába roskadt, hogy öngyilkos lett – mondja Kriston Endre, aki szerint meglehetősen rémisztő lehetett a szemtanúknak látniuk, ahogyan szétnyílnak felettük a felhők, és előtűnik egy fényes, félelmetes medúzaszerű, lüktető valami.
Ez hirtelen egy narancssárga színű fénynyalábot bocsátott ki, majd magába szippantott egy tetraéderszerű szondát a földről, ami addig fel sem tűnt a szemtanúknak. Az észlelésről sajnos nem készült felvétel. Az igazgató szerint Magyarországon évente harminc-ötven észlelés történik, melyeket fotók, filmek is bizonyítanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.