Celeb

Toncsi leszámolásra készül: reszkess, Sarka Kata!

F. F.

Létrehozva: 2013.11.25.

A jelek szerint Antónia nehezen viseli, hogy első könyvének „hősei” visszavágnak neki. Különösen volt fiúja, Hajdú Péter felesége van a bögyében. A volt szépségkirálynő következő könyvének egyik célpontja Kata lesz, aki nem érti, miért kellene rajta bosszút állni.

Talán nem túlzás azt állítani, elszabadultak az indulatok, mióta megjelent Bálint Antónia könyve. A királynő meztelen című kötetben szereplők közül többen is – Bogdán Csaba, Delhusa Gjon és Hajdú Péter – kifogásolták a leírtakat, s volt, aki visszaszólt, visszavágott a volt szépségkirálynőnek.

Toncsi e reakciók láttán úgy véli, folyamatosan megpróbálják őt lejáratni, ezért elhatározta, ír még egy könyvet. Ebben, mint mondja, cáfolja mindazt, ami a személyével kapcsolatban mostanában napvilágot látott, sőt olyan titkokat is megoszt a nagyérdeművel, amelyeket a sztorik alanyai aligha szeretnének közhírré tenni.

– Most már nem hagyom magam, mert az, hogy egy ország előtt rossz színben tüntetnek fel és valótlan dolgokat állítanak rólam, becsületsértő. Hajdú Péter és Sarka Kata is többször próbált lejáratni, mióta megjelent a könyvem, mások pedig azzal, hogy hírbe akartak hozni Zámbó Árpyval. Hajdú Péter
azt írta – bár csak utalt a sze­mélyemre –, hogy keményen iszom. Ez hazugság, és jogtalan velem szemben, mert soha nem voltam még részeg sem, aminek a barátaim a megmondhatói. Reggeltől estig autóban ülök, kifogástalanul nevelem a kislányomat. Tarthat attól most már mindenki, hogy hazugságokkal lejárasson – kezdte Antónia, akinek Sarka Katáról is lesz egy-két szava az új kötetében.

– A következő könyvben le­írom, hogy miért nem vagyunk jóban Sarka Katával. Biztos, hogy közöttünk van valamiféle rivalizálás, de ez nem Hajdú Péter miatt alakult ki. Miért is akarnék újra összejönni valakivel, akivel annak idején én szakítottam? Annak, hogy jó volt a kapcsolatunk Katával és ennek vége szakadt, komoly oka van – tette hozzá Toncsi, aki azt sem érti, hogy mit kifogásol a házaspár a könyvében. – Haj­dú Pétert ösz­szevissza ajnározom benne. Nem értem, hogy mi baja van, hiszen ő is írt rólam a könyvében. Neki szabad, nekem nem?

Hajdú neje nem érti

Sarka Kata elmondta a Borsnak: fogalma sincs, miért akar írni róla Antónia.

– Nem értem, miért vagyok a heppje? – kérdezi Kata – Hetek óta, amióta megjelent a könyve, velem foglalkozik, pedig egyetlenegyszer sem nyilatkoztam róla, és a mostani megszólalásom után sem fogok soha többé. Nem érdekel. Kívánom, hogy találjon rendes munkát magának!

Kata férje, Hajdú Péter nem kívánt reagálni Antónia szavaira.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672812
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...