Aktuális

Bestiálisan megerőszakolta és megölte matektanárát

Bors

Létrehozva: 2013.11.23.

Hogy a szex nagyon fontos szerepet tölt be a tinédzserek életében, nem kérdés. De hogy ezért ölni is képesek, az már egyáltalán nem mindennapi. Egy 14 éves fiú matektanárát ölte meg, miután megerőszakolta.

"Tökéletes gyereknek" írták le ismerői, most mégis gyilkosság és nemi erőszak vádjával kell a bíróság előtt állnia egy 14 éves fiúnak. Philip D. Chismt ugyanis azzal vádolják, hogy kegyetlenül végzett 24 éves matematika tanárával, akit a gyilkosság előtt meg is becstelenített - írta a NyDailynews.

Chism, a helyi középiskola futballistája, a csütörtökön ismertett vádirat szerint még októberben kérte meg tanára, maradjon a suliban az órák után, mert szeretne neki segíteni felkészülni a közelgő dolgozatra.

A korrepetálás helyett azonban Chism nekiesett tanárának, Colleen Ritzer-nek a suli mosdójában. Miután nemi erőszakot követett el a nőn, elvágta a torkát, értékeit (hitelkártyáját, iPhone-ját és fehérneműjét) elvette, holttestét pedig az erdőben rejtette el.

Arra, hogy valaki hogyan lehet ennyire kegyetlen és megfontolt 14 évesen, aligha találni magyarázatot, mint ahogy arra is, mi volt a fiú indítéka a bestiális gyilkosságra. A fiút a tárgyalások lezárultáig is fiatalkorúaknak fenntartott szigorított büntetésvégrehajtási intézetben tartják fogva.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól