Aktuális

Elmeakupunktúrára szorul Zámbó Krisztián

F. F.

Létrehozva: 2013.11.20.

Zámbó Jimmy egy médiumnak üzente, hogy segítsen Krisztiánnak túllépni a blokkjain. A látó elmeapukunktúrával segítené Jimmy fiát, aki, bár szkeptikus, kíváncsi rá, segítene-e rajta a természetfeletti gyógymód.

Úgy tűnik, sokakat fogott meg a Bors Zámbó Krisztiánról szóló, minap megjelent cikke, amelyben arról számoltunk be, hogy Jimmy fiának karrierje nem úgy sikerült, ahogyan azt korábban tervezte. Sokan szeretnének segíteni rajta, még ha első hallásra talán kissé meghökkentő módon is tennék.

Lea, a neves médium most egy egészen különleges üzenetet kapott. Maga Zámbó Jimmy kívánsága jutott el hozzá: a Király azt kérte, segítsen Krisztiánnak megszabadulni úgynevezett blokkjaitól. – Egy magyar származású, Svájcban élő látó barátnőm keresett meg, és elmondta: álmában megjelent Jimmy. Azt kérte tőle, hogy szóljon nekem, segítsek Krisztiánnak megszabadulni a blokkjaitól, amelyek hátráltatják, szedjem le róla a rossz beidegződéseit – mondta el a Borsnak Lea.

Lea, a médium amerikai módszerrel gyógyítana

A médiumként és tisztán érzékelőként is ismert nő elárulta: egy különleges módszerrel szeretné kezelni Krisztiánt. 

– Ez a tudományos alapú módszer egy amerikai doktortól, dr. Kurt Ebbertől származik, a neve elmeakupunktúra. Lényege, hogy az agyban lévő idegpályák nyolc-tíz éves korunkra kifejlődnek, ám a sok stressz hatására rossz beidegződések keletkeznek bennük. Egy név, egy illat vagy akár egy szín hatására rossz élmények jöhetnek elő bennünk újra, hiába jóval korábbi a negatív tapasztalat. Például ha egy gyerek horrorisztikus mesét lát, amelyben mondjuk egy zöld szempár villan meg, akkor ez a látvány és a rossz emlék összekapcsolódik. Később, ha ismét egy efféle zöld szempár tűnik fel előtte, újragenerálódik benne a félelem. Ilyen rossz beidegződéseket örökölhetünk, vagy trau­ma hatására is kialakulhatnak bennünk, de fontos tudni, hogy meg lehet tőlük szabadulni. Krisztián esetében is ilyen rossz idegpálya-működés okozhatja a blokkolást, amit kezeléssel rendbe lehet tenni, vissza lehet állítani normális működésûre – állította a gyógyító.

S hogy milyen módszerrel érné el a javulást? – A vizsgálat és a kezelés során két mágnes között létrejövő erőtérbe áll a páciens, amelyek megfelelő frekvenciát bocsátanak ki. Az erőtér és a frekvenciák rezonáltatják az agyban lévő idegpályákat, kibillentik a rossz működésből ezeket és jó irányba terelik. Így lehet megszabadulni a fent említett blokkoktól. Fontos tudni, hogy a világűrből jönnek különböző frekvenciák, és minden ember életét meghatározza, hogy milyen frekvencia van rá különösen hatással, de a jó hír az, hogy ha más frekvenciára kerül az ember, akkor az életé­ben is elindulhatnak a pozitív változások – összegezte a gyógymódot Lea.

Krisztián nyitottan fogadta a segítő szándékot és úgy érzi, jót tenne neki, ha megszabadulna a blokkjaitól. – Én is láttam már álmomban apámat. Eddig mindig pozitív álmom volt vele, és előfordul, hogy azt érzem, most is itt van velem – reagált Krisztián arra, hogy édesapja egy látó által üzent neki.

Jimmy ma is gyakran megjelenik Krisztiám álmaiban (Fotó: MTI)

– Az életem sok területén éreztem már azt, hogy nem jönnek össze a dolgok. Örülök neki, hogy egészséges vagyok, van egy kedvesem és még tető van a fejem fölött, de úgy érzem, a karrieremben sokszor nem volt szerencsém. Keményen dolgoztam és mégsem úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan lehetett volna, erre pedig már-már természetfeletti magyarázatot is el tudok képzelni. Alapvetően szkeptikus alkat vagyok, de szívesen részt vennék egy olyan beszélgetésen, ami rámutatna, mi is az oka annak, hogy elpártolt tőlem a szerencse. Szeretnék változtatni az éle­temen és ha ez segít, akkor állok elébe – tette hozzá az énekes.

Segíthet a nem hagyományos orvoslás is

A Bors megkérdezett egy pszichológust is, érdemes-e kipróbálni a különböző természetfeletti gyógymódokat. A szakértő, mivel részleteiben nem ismeri az ügyet, név nélkül nyilatkozott a Borsnak.

– Léteznek az akadémikus orvoslás által elfogadott gyógymódok és teljesen hókuszpókusz kezelések is. Azt a konkrét módszert, amelyet Zámbó Krisztiánnál alkalmaznának, nem ismerem, de érdemes körültekintően megnézni, hogy milyen kezeléssel igyekeznek a lelki gyógyulást elérni. Az elfogadott természetgyógyászati módok azonban sok betegen segíthetnek – mondta a szakértő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144602_auto_resized.png
hirtv.hu

Érkezik az újabb benzinárstop?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144927_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot