Celeb

Eladták a TV2-t egy kormányközeli befektetőnek

Bors

Létrehozva: 2013.11.19.

Új tulajdonoshoz került a TV2. Az adásvétel még nem publikus, de úgy tudjuk, az üzlet már megköttetett, és az ország második legnagyobb tévécsatornája állítólag egy kormánypárthoz közeli befektetőé lett.

Felbolydult méhkashoz hasonlított a múlt héten a TV2 épülete, ahol már nem az volt a fő téma, hogy Szinetár Dóra milyen jól alakította Nagy Ferót a Sztárban sztár műsorában. Az ott dolgozókat ennél sokkal inkább az tartotta izgalomban, hogy állítólag elkelt a TV2. A folyosói beszélgetéseken, a büfében vagy a baráti csevejek során hol tréfásan, hol véresen komolyan került elő ez a téma.

A vásárlást már mindenki kész tényként emlegeti és azt találgatja, milyen hatással lesz ez a csatorna működésére, s ter­mészetesen a saját helyzetére. A hírek szerint egy kormányzó párthoz közel álló befektetőcsoport áll a tranzakció mögött. Korábban is elterjedtek olyan hírek, hogy a Fidesz érdekeltséget szerez a kereskedelmi televíziózásban, ám ezek a hangok az utóbbi időben elhalkultak.

Nem tudni, mi történhetett a háttérben, de az biztos, hogy a Róna utcai épületben másról sem hallani, mint hogy az üzlet megköttetett. A Bors tegnap Simon Zsolt vezérigazgatótól érdeklődött a tulajdonosváltásról, a TV2 azonban nem kívánta kommentálni értesüléseinket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135844_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713398710
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713398710
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713398710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713398710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713398710
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Y5DuMw6ZN8Fpf_JaXvEDTfcL4ZVBU4-9nJDM65SXXU8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4M2M0NTM2ZDFjYzQwOTA5MTcyZmQ4NDVhM2ZlMmJk.jpg
CICAHARC

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!