Celeb

Bálint Toncsival testőr erőszakoskodott

K. B. V.

Létrehozva: 2013.11.19.

Bálint Antónia szerte­ágazó szerelmi életén kívül drámákról is olvashatunk a napokban megjelent könyvében. Ilyen például az az eset, amikor ez ex-szépségkirálynőt majdnem megerőszakolták.

Bálint Antónia könyvét tegnap halk zongoraszó és drága pezsgő kíséretében mutatták be a sajtónak, a kiadványt forgatva pedig nemcsak szerelmeiről tudtunk meg újat a bemutatón, hanem bizony Antónia lelki vívódásáról és szülése körülményeiről is. Az egyik megdöbbentő rész azonban mégis az, amelyben arról számol be az exszépségkirálynő, hogyan próbálták egy ízben megerőszakolni.

Történt, hogy Antóniát háromszor is hívta az R-GO-ba gidának Szikora, de a szülei ellenezték. Harmadszor már úgy érezte, nem hagyhat ki egy ekkora lehetőséget, és belevágott, még egy poszterre is felkerült gidaként.

„Végül mégsem lett semmi az egészből. Robi egyik testőre megharagudott rám, és megakadályozta az együttműködést. Ennek az volt az oka, hogy egy nagydarab testőr egyik alkalommal elvitt valahová a kocsijával. Hirtelen letért az útról, egy elhagyatott helyre vezetett, és nekem esett. Meg akart erőszakolni – elevenítette fel a fájó emlékeket könyvében Toncsi, aki foggal-körömmel védekezett. Így kerülhette el végül, hogy a szörnyűség megtörténjen. Támadója azonban annyira megharagudott rá, hogy megrontotta jó viszonyát Szikora Robival.

Megkérdeztük az együttes másik alapítóját, Környei Attilát, emlékszik-e az esetre. – Amikor az első gidánk, Varga Évi szülni ment, valóban kerestünk a helyére valakit. Ekkor merült fel Toncsi neve, aki nagyon csinos és dekoratív volt már akkor is, de szerintem nagyon fiatal.

A könyvben leírtak engem is meglepnek, arról sem tudtam, hogy szerepelünk benne, de egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek az erőszakot – mondta a basszusgitáros. – Akkoriban sok erős ember csapódott mellénk, akik nyugati újságokból ellesve kaptak kedvet a „testőrködéshez”, és keresték a népszerű emberek társaságát. Ez hazánkban még ismeretlen fogalom volt, Robi viszont szívesen fogadta a közeledésüket, közel engedte őket a zenekarhoz, aminek egyébként már akkor sem örültem. De egyik sem volt fizetett testőr – magyarázta Környei. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...