Celeb

Még mindig csalónak tartják Lang Györgyit

Bors

Létrehozva: 2013.11.14.

Továbbra is elvárja a terézvárosi parkolási társaság, hogy Lang Györgyi bírságot fizessen, mert „nem eredeti rokkantkártyával parkolt”. Az énekesnő nem fizet, és pert fontolgat.

Egyre húzódik Lang Györgyi parkolási kálváriája. Mint arról a Bors beszámolt, a színésznő kocsijára Pest belvárosában büntetési cédulát helyeztek arra hivatkozva, hogy nem megfelelő a rokkantkártyája.

Györgyi aznap elment reklamálni, és bemutatta a dokumentumot. ­Panaszát írásban rögzítették, majd azt ígérték, hamarosan kivizsgálják az ügyét. A hét elején meg is jött az eredmény: Györgyi csal, nem igazi a rokkantkártya.

Az írásban az áll, hogy a fővárosi kerület parkolással foglalkozó osztálya továbbra is fenntartja az igényét a kiszabott bírságra, mivel Györgyi autójának szélvédője mögött olyan mozgáskorlátozott parkolási igazolvány volt, amely nem eredeti. Ezt a parkolóőr által a helyszínen készített fotó alapján állítják.

A Pa-Dö-Dő énekesnője szerint bicskanyitogató az ügy, mert amellett, hogy okirat-hamisítással vádolják, még durván meg is hurcolják, és számtalan keserű órával keserítik amúgy sem könnyű életét.

– Egy rokkant egy kártyát kap, nekem is csak egy van – szögezte le Lang Györgyi. – Ez kéttenyérnyi laminált kártya, hologramos matricával. Ha van nekem egy eredeti, akkor miért lenne okom hamisítani magamnak még egyet? Életszerűtlen még a feltételezés is! Továbbra is állítom, hogy valódi a parkolási kártyám, 2015-ig érvényes, és továbbra is kikérem magamnak ezt az eljárást. Természetesen nem fogom befizetni a büntetést. Eddig nem akartam pereskedni, de lassan elfogy a türelmem, és kénytelen leszek a törvény erejével megvédeni magam – fakadt ki a kerekes székbe kényszerült énekesnő. – Elképesztő, hogy Európa közepén így vegzálhatnak egy nyilvánvalóan mozgáskorlátozott embert!

Tegnap számtalan kísérlet után sem tudtunk kapcsolatba lépni a büntetést kiszabó parkolási céggel. Végül a terézvárosi önkormányzattól kértünk segítséget, de a sajtóosztály későbbre ígért választ a kérdéseinkre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel