Celeb

Tóth elhappolta Cipő utolsó dalát a Republictól

K. B. V.

Létrehozva: 2013.11.09.

Jogosan használja Cipő utolsó számát Tóth Zoltán, a Republicból kilépett gitáros. A zeneszerző és az énekes közös alkotását egy időre visszavonták a boltokból a jogvita miatt, de végül Tóthé lett a dal.

Az exrepublicos Tóth Zoltán győzelmével zárult az a vita, amely még a leghűségesebb Republic-rajongókat is megosztotta. A Bors megtudta: péntektől a gitáros jogszerűen és mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül használhatja, forgalmazhatja saját kiadványain és adhatja elő koncertjein a Felfedezni várost című nótát, amit a márciusban elhunyt Bódi László Cipő énekel.

Fotó: Cser Dániel

Mint ismert, Tóth évekkel ezelőtt, egy felsőoktatási intézmény kérésére írta a számot. Zenésztársát, Cipőt kérte meg, hogy énekelje fel. A szerzemény eddig sehol nem volt hallható, a legtöbben úgy emlegetik, mint Cipő utolsó dalát, így komoly érték. A Republic egykori gitárosának és a fiatalon elhunyt énekesnek korábban is voltak a bandától független munkái, ezért Tóth Zoltán azt gondolta, őt illeti a szám, szabadon felhasználhatja első szólólemezén.

Az album azért készülhetett el, mert az alapító tag kilépett az együttesből, teljesítve Cipő akaratát: ha bármelyikük kiválik, oszlassák fel a Republicot. Mint kiderült, nemcsak ő gondolta, hogy a szám az övé, a Republic többi tagja is magáénak érezte. Tóth Zoltán és a zenekar kiadó­ja, vagyis a GrundRecords és Universal Music között hosszas egyezkedés folyt arról, valójában kié a három perc nyolc másodperces szám.

A polémia miatt a szerző korongját két hétre levették a lemezboltok polcairól. A vita a napokban zárult le, mégpedig Tóth számára kedvezően: tovább forgalmazhatja a lemezt, amelyen már az Universal engedélyével szerepel Cipő utolsó balladája.

Cipő édesanyja, Gizi néni is elégedett a döntéssel. – Tóth Zolinál van jó helyen a nóta – fogalmazott sommásan a nehéz anyagi körülmények között élő édesanya, akit Cipő halála óta folyamatosan támogat a gitáros anyagilag is. 

Részlet a dalból

Jöjj velünk, ha indulunk felfedezni várost
Elmenő nap útjain üldözünk világost
A képzelet papírhajón megkerül világot
Tévedés ne rontsa el bennem ezt az álmot
Úgy légy szép, ahogy a tűz ég
Úgy légy szép, ahogy az árnyék

(A New York-i út emlékére)

Felfedezni várost

A szám hangzásvilága – bár ahhoz a Republicnak csak a szerzőpáros miatt van köze – tipikusan „republicos”. Ez nem is csoda, hiszen az együttes egyik alapító tagja, Tóth Zoltán szerezte a zenekar legtöbb számát is.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel