Celeb

Csobot Adél már nem bízott Istenes Bencében

F. F.

Létrehozva: 2013.11.09.

Miért szakíthatott Csobot Adél és Istenes Bence? A lány azt mondta a Fókusz csütörtöki adásában, nem volt idejük egymásra. Az tény, harmadik nem állt közéjük, a teljes igazság pedig kiderül a Vundersőn és Zuperszexi vasárnapi adásából!

Lázban tartják a Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatáról szóló hírek a Bors olvasóit és az X-Faktor nézőit is. Hogyne: a fiatalok egyesztendőnyi nagy szerelem után szakítottak egymással.

A Bors legújabb értesülései szerint már szeptemberben is gondjaik voltak, pedig akkor még mindketten boldogságot mutattak kifelé. Persze, hogy pár hónappal ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy hamarosan véget ér a páros szerelme.

Adél a Fókusz csütörtöki adásában azt mondta: azért szakítottak, mert nem volt idejük egymásra. Ennél azonban sokkal megdöbbentőbb, amit Adél a Vundersőn és Zuperszexi hazugságvizsgálójában vallott be Bencével kapcsolatban. Balázsék különböző izzasztó kérdésekkel bombázták az énekesnőt, például, hogy hányszor keres rá a saját nevére a neten egy nap, ittas volt-e, amikor összejött Bencével, illetve felnéz-e rá, mint férfira? Ezekre a lány rendre megválaszolt, ekkor jött azonban a legfontosabb kérdés: teljesen megbízik-e szerelmében?

Nos, a 19 éves lány ahelyett, hogy egy komoly, harmonikus kapcsolat részeseként igent felelt volna erre a kérdésre, éppen az ellenkezőjét tette. „Nem bízom meg benne” – válaszolta, gondolván, úgyis lebuktatná a hazugságvizsgáló, ha nem őszintén felelne. A dolog egyik pikantériája egyébként, hogy a gép, amiben Adél ült, nem valódi, hanem álhazugság-vizsgáló volt: ha a lány bizalmat füllentett volna, nem jelez a műszer…

– Ez az álhazugság-vizsgálat remek lehetőség volt arra, hogy olyan dolgokat is megkérdezzünk ismert emberektől, amiket nem szívesen vallanának be maguktól. Adél elmondta, hogy szereti Bencét, de nem bízik meg benne, ami meglepő volt. Az viszont nem látszott rajta, hogy bármi komoly gond lenne, vagy hogy kellemetlen lenne neki a témáról beszélni – árulta el Rubin Kristóf, a műsor kreatív producere.

Bencéről saját bevallása szerint is elterjedt, hogy csajozós, így érthető, hogy Adélban bizalmatlanság alakulhatott ki kedvese iránt, akinek könnyen adódik alkalma ismerkedésre. Példának okáért alig néhány nappal Iszak Esztivel való szakítása után már VV Anikóval látták csókolózni, ami valóban flörtölő természetre vall. Ezt a tulajdonságát Adél sem tudta megszelídíteni, hiszen kapcsolatuk alatt Bence előszeretettel bulizott a gyönyörű Palvin Barbival, egy mámoros estén pedig poénból letapizta egy ismerőse mellét is.

Adélt, bár végig azt hangoztatta, megbízik Bencében, ez­alatt valószínűleg igenis mardoshatta a féltékenység. Míg együtt mosolygott a ref­lektorfényben szerelmével, végig azt érezhette: nem tud megbízni benne.

Minden arra utal, valójában már hónapok óta gondok voltak az ifjú sztárpár magánéletében…

Számít az RTL Klub Adélra

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint attól még, hogy Adélék jelenleg nincsenek együtt, az énekesnőnek nem kell tartania attól, hogy mellőzi őt a csatorna.

– Adél tehetséges, érdekes egyéniség. Számára kirándulás a televíziózás, hiszen ő elsősorban énekesnő és nem műsorvezető. Egyáltalán nincs kizárva az, hogy a jövőben is együtt dolgozzunk vele, én azt gondolom, hogy az After X-ben is képes lesz arra, hogy különválassza a magánéletet a munkától, ahogyan Bence is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145009_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589510
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában