Aktuális

Tudományos áttörés: nincs többé kopaszság!

hanna

Létrehozva: 2013.10.27.

Annyi remény, átverés, hatástalan csodaszer és hiábavaló kezelés után egy friss tudományos hír szerint hamarosan valóban véget érhet a kopaszodás elleni harc. Ha a japán tudósoknak hinni lehet, tíz éven belül mesterségesen kitenyésztett emberi irhasejtek újra hajat varázsolnak a tar fejekre.

„Mindannyian kopasznak születünk, bébi” – hangzott a legendás görög-amerikai színész, Telly Savalas emlékezetes mondata.

Kojaknak nem volt szüksége arra, hogy vonzerejét megőrizze, és így van ezzel Hollywood immár kiöregedett szívtiprója, a sátáni mosolyú Jack Nicholson is – igaz, az ő fején még maradt némi szőrzet mutatóba.

Mindazonáltal nehéz lenne tagadni, hogy mind a férfias, mind a nőies vonzerőhöz, valamint az ifjúsághoz igenis szorosan kapcsolódik a sűrű hajkorona. Már Julius Caesar is igen nehezen viselte, hogy fürtjei megritkultak, ám igazán tömegesen az 1950-es években kezdtek érdeklődni a hajpótlás lehetőségei iránt a férfiak.

Nos, annyi remény és reménytelenség után egy néhány nappal ezelőtti bejelentés új reménnyel töltheti el a ritkuló sörényűeket. Ami a japánoktól indult, azt a szigetországiak is fejezik be: így is összegezhető a mesterséges hajbeültetés elmúlt nyolcvan éve. A 1930-as években ugyanis Japánban dr. Okuda próbálkozott először hajszigetek átültetésével – legalábbis a modern időkben.

Merthogy egy bizonyos Diffenbach nevű orvostanhallgató 1822-es feljegyzése szerint a németországi Würzburgban is folytak már sikeres kísérletek állatokon és embereken a szőrös bőrfelület átültetésére.

Idehaza a mai negyvenes-ötvenes korosztály minden bizonnyal emlékszik a Bánfi hajszesz átható illatára – bedörzsölése állítólagosan serkentően hatott a pihenő vagy már terméketlen hajhagymákra. Mindenféle szerek jöttek-mentek, ám valódi eredményt csak a hajszigetek átültetése hozott. Igaz, a múlt század második harmadában még viszonylag nagy bőrdarabokat metszettek ki az orvosok, és így inkább csimbókok keletkeztek, mintsem összefüggő hajkorona.

Az áttörést a FUE-módszer hozta, itt egy körkéssel hatolnak a fejbőrbe, és az irharésszel együtt veszik ki a szőrszálakat, amiket akár 1-3 szálanként visszaültetnek. Igen ám, de ha valakinek mondjuk 70 ezer hajszál hiányzik a fejéről, azt nem vigasztalja, hogy akár 7-8 ezer új hajhagymát is kap a kihalt területre.

Olyan eljárásra van tehát szükség, amely a mintából szaporítani képes a hajhagymákat. Ez gyakorlatilag a hajhagymák klónozását jelenti, és a japán tudósoknak most sikerült új hajat növeszteni laboratóriumi körülmények között kitenyésztett emberi irhasejtek segítségével. „Az egerek bőre alá beültetett sejtek hajtüszőket hoztak létre, ezzel belátható időn belül visszaadhatjuk a hajukat a kopaszodóknak és az égési sérülést szenvedett betegeknek is!” – lelkesedett az eredményeket összegző cikk társzerzője, Angela Christiano, a Columbia Egyetem professzora.

Tojosima Kohei, az egyik kutató szerint az emberen végzett klinikai kísérletek négy-öt, az eljárás elérhetősége pedig tíz év múlva kezdődhet. Reméljük, ezt még Jack Nicholson is megéri. 

Híres hajnélküliek

Nofretete egyiptomi királyné, akinek csak haj nélküli ábrázolása maradt fenn.

Louis de Funès, a valaha élt egyik legnagyobb francia nevettető, aki alacsony volt, kopasz, mindemellett hadart, hevesen gesztikulált és filmjeiben utánozhatatlan grimaszokat vágott.

Mahatma Gandhi, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja, aki böjtölt, szerény ruhákat hordott, gyalog járta be India útjait, és a „világi” dolgokról való lemondása jeleként megszabadult fürtjeitől is.

William Shakespeare, minden idők legnagyszerűbb drámaírója, akinek szifiliszét (vérbaj) a kor szokásainak megfelelően higannyal kezelték, amitől azonban a feje tetején elveszítette hajzatát.

Pierluigi Collina, minden idők talán legismertebb futballbírója, aki fiatalon kialakult vérszegénységben, immunhiányban (alopecia) szenvedett, ennek következtében az egész arc- és fejszőrzetét elveszítette.

Michael Jordan, a valaha volt talán legjobb kosárlabdázó azután döntött úgy, hogy tarra borotválja a fejét, hogy huszonéves korában megjelentek az első tar foltok.

Akik egy-egy szerepért váltak meg a hajuktól

Sigourney Weaver az Alien-filmek főszerepét alakította haj nélkül.

Natalie Portman a V mint vérbosszú sztárjaként jelent meg kopaszon a kamerák előtt.

Demi Moore 1997-ben a G. I. Jane című filmben vált meg hosszú barna hajától.

A sármos, sűrű fekete hajú Tom Cruise-t senki sem tudta elképzelni kopaszon, ám a Trópusi vihar című filmszatírában nagyszerűen alakította a mocskos szájú, kopasz ám nagy mellkasszőrzettel rendelkező producer figuráját. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!