Bevallom őszintén: nem sokkal ezelőttig én sem hallottam Cory Bookerről, aki egycsapásra az egyik legnépszerűbb honatya lett az államokban. Mi is kellett ehhez valójában?
Amerikában minden jobb - szól az általános közhely és lőn: az USA-ban igazából valóban kicsit máshogy mennek a dolgok, mint hazánkban. Odakint, az Újvilágban nem egészen úgy viselkednek ugyanis a politikusok - milyen vicces is lett volna, ha a demokrata jelöltek július 4-én bohócokként egymás fejéhez csapkodták volna a mikrofont, mint az kis híján nálunk történt, a saját nemzeti ünnepünkön.
Bevallom őszintén: nem sokkal ezelőttig én sem hallottam Cory Bookerről, aki egycsapásra az egyik legnépszerűbb honatya lett az államokban. Mi is kellett ehhez valójában? Tulajdonképpen semmi. Mindössze elég volt az, hogy emberként viselkedik, illetve kicsit másképpen fogalmazva: emberként kezeli az embereket.
Mi már hozzászoktunk ahhoz, hogy négy évig tojnak ránk, majd hirtelen baromi fontosak leszünk a választások idejére. Erre jön egy fickó, aki nemcsak kampányra használja a médiát, vagy halál unalmas és üres politikai lózungokat puffogtat, hanem kiáll az utcára felvenni egy kóbor kutyát a földről és tényleg utánajár a legapróbb dolgoknak is. Mert azt szereti, ha minden rendben megy a környezetében. Legyen szó csak egy irodaszékről, vagy egy egész városról.
Booker olyasmit hozott a politikába, amire nagyon régóta nem volt példa: őszinteséget. Még ha ez abban is meg nyilvánul, hogy nem titkolja a kapcsolatát egy sztriptíztáncosnővel - már szinte hallom itthon a sikoltozást hasonló esetben. Most azonban kénytelen lesz magasabb ligában bizonyítani. Ne legyen igazam, de attól félek, hogy megeszik majd ebédre. A lusták ugyanis nem szeretik, ha valaki csinál is valamit az ő húsosfazekuk körül. Na ilyenekbôl itthon sincs hiány. Már csak egy magyar Booker kellene.
Nemzetiségi önkormányzati választások
és Európai parlamenti választás
