Aktuális

Döbbenet: transzvesztita volt Lakatos Márk

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2013.10.25.

Csak a legszűkebb baráti köre tudja, hogy Lakatos Márk évekkel ezelőtt Madridban női ruhában lépett színpadra. Diákként így szórakoztatta a nagyérdeműt, önmagát, és jutott némi pénzhez.

Sosem állt távol Lakatos Márktól a polgárpukkasztás, a híres stylist szereti megbotránkoztatni a környezetét. Most éppen egy Facebook-poszttal hívta fel magára a figyelmet, amelyben Reykjavik polgármesteréről, az ötgyermekes Jon Gnarr-ról olyan fotót közölt, amelyben a politikus sminkelve van és női ruhát visel.

– Vagánynak tartom, hogy egy nagy hatalmú politikus így kívánja felhívni a figyelmet a másság elfogadására – mondja a stylist. – Gnarr heteroszexuális férfi, aki kiállt a népe elé, és azt mondta: fogadjunk el mindenkit úgy, ahogy van! Az emberek pedig jót derültek, és megtapsolták. Nincs nagyobb ajándék az élettől, mint a szabad gondolkodás – teszi hozzá.

- A Sztárban sztár kapcsán két hete figyelem, hogy a híres magyar művészeink hogyan lényegülnek át ellenkező neművé. Nagyon tetszettek az eddigi próbálkozások – Puskás Peti Tina Turnerje, Soma Tom Jonesza, és különös izgalommal várom ma este Feke Palit, aki Adele bőrébe bújik.

A másságát nyíltan felvállaló hírességről kevesen tudják, hogy ő is nagymestere az átváltozásnak. Madridban, ahol egy éven át idegenforgalmat tanult, éjszakai bárokban lépett fel női ruhában. Ez keresetkiegészítés és egyben jó szórakozás is volt neki.

– Egyszer csak ott találtam magam a pezsgő madridi éjszakában, ott, ahol Pedro Almodóvar is járta az utcákat, és mulatott – meséli az élményeiről Lakatos Márk.

– Ez az időszak életem egyik legszínesebb része volt, itt próbáltam ki először, hogy milyen női ruhába bújva ellenkező neművé átlényegülni. Fantasztikus kaland volt! Híres énekesnőknek maszkírozva és öltözve táncoltam, énekeltem és órási sikerem volt. Nem titok, hogy ezért gázsit is kaptam, ami jól jött az ösztöndíjam mellé. Volt egy-két alkalom, amikor Magyarországon is színpadra léptem, de ez régen volt. Ha egyszer úgy hozná az élet, egy gálaműsorban persze bármikor ismét színpadra állnék.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713520513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713520513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor