Celeb

Molnár Andrea sosem pucérkodik

F. F.

Létrehozva: 2013.10.21.

Fehérneműnél lejjebb soha nem vetkőzne Molnár Andrea, mert szerinte egy tanár nem meztelenkedhet. A Szombat esti láz táncosnője Nánási Pál kamerája előtt pózolt és annak is örült, hogy a fotózáson jelen volt Ördög Nóra.

Nem csoda, hogy Nánási Pál felfigyelt a gyönyörű Molnár Andira és lencsevégre kapta a táncosnő izmos idomait. Andi fantasztikusan mutat a fotókon, szexi és magabiztos. Ám el kell szomorítanunk az urakat, ennél lejjebb nem fog vetkőzni.

– Egy aktfotózást, de még félaktot sem vállalnék, mert nagyon szégyellős vagyok. De a legfontosabb szempont az, hogy gyerekeket oktatok, azt gondolom, ez nem is lenne összeegyeztethető a munkámmal – gondolkodott el a táncosnő, aki a fotózás történetét is elmesélte.

– Pali felhívott és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy jó lenne egy fotósorozat. Néhány nappal később már neki is fogtunk, olyan gyorsan egymásra találtunk, az elképzeléseink is megegyeztek. Rengeteg ötletünk volt, de végül amellett döntöttünk, hogy fényjátékok domináljanak a képeken. Nekem nagyon tetszik az eredmény, és Pali is elégedett volt. A fotózáson ott volt még Ördög Nóri is, aki szintén odáig volt a képekért – lelkesedett a Borsnak Andi, akinek csinos alakja azóta téma, hogy a Szombat esti lázban Szilveszter gazda párjaként hétről hétre elvarázsolta a nagyérdeműt.

Mindezek ellenére Andrea sohasem kacérkodott a modellkedéssel.

– Sosem éreztem úgy, hogy kimondottan modell alkat vagyok, igaz, fitneszmodellkedtem korábban. Én a táncban találtam meg önmagamat, és nem hagynék fel ezzel semmi kedvéért – szögezte le a barna szépség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091094_auto_resized.png
origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel