Celeb

Sebestyén Balázst megviselte a kritika

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2013.10.16.

Balázsék médiatörténelmet írtak, az RTL Klubnál még soha nem volt olyan műsor, ami akkora közutálatnak örvendett volna, mint a Vundersőn és Zuperszexi. Ezért folytatják.

Egymillió-harmincnyolcezer – ennyi néző kapcsolt a Nielsen közönségmérési adatai szerint Balázsék műsorára, ami igencsak szép eredménynek számít. A nézettségi lista 7. helyén landoltak egyből.

Persze elképzelhető, hogy az első adás miatt voltak ilyen sokan kíváncsiak rájuk, az október 20.-i, második próbálkozás reálisabb képet mutat majd a fogadtatásról. A kereskedelmi csatorna vezetése tökéletesen elégedett a műsortartalommal, őket nem lepte meg a sok kritika, sőt ezt várták.

– Számítottunk arra, hogy megosztja a közönséget és arra is, hogy sok kemény kritikát kap majd a műsor – nyilatkozta a Borsnak Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója. – A műfaj sajátja, hogy feszegeti a határokat, a műsorvezetők nem bánnak kesztyűs kézzel a vendégekkel, kendőzetlenül fogalmazzák meg a véleményüket. Nem tervezünk változtatást, sőt! Mindenkit arra biztatok, hogy most vasárnap is üljenek a készülékek elé, mert a második adás sokban különbözik majd az elsőtől. Ez is a koncepció része.

A programigazgatótól azt is megkérdeztük, szerinte nem volt-e erős az a poén, amit a szövetségi kapitány, Egervári Sándor feleségével kapcsolatban engedtek el Balázsék? – A fiúk a múlt vasárnapi adásban egyetlen hibát vétettek – magyarázta a Borsnak Kolosi.

– Ez a poénjuk, elismerem, valóban szerencsétlenül sült el. (A fociválogatott szövetségi kapitányának feleségén élcelődtek, nem tudták, hogy az asszony két évvel ezelôtt, súlyos betegség következtében elhunyt – a szerk.) Balázs természetesen kedd reggel a Morning Show-ban elnézést kért a szövetségi kapitánytól – fejezte be mondandóját a programigazgató.

Az internetes fórumokon azonban nem csitulnak a kedélyek, két nappal az emlékezetes adás után is durva hangú és csalódott kommentek jelennek meg a műsor hivatalos Facebook-oldalán éppúgy, mint más egyéb fórumokon.

Balázs és Jani sem bírta ki szó nélkül, a kedd reggeli rádióadásban többször tett utalást a történtekre. – Én még az elején vagyok, de most már van bennünk valami közös – szúrta oda a kritikáját Balázs, Kasza Tibinek, utalva ezzel arra, hogy egyikük show-műsora sem nyűgözte le elsőre a nagyközönséget, rengeteg kritikát kaptak.

– Megviseltek az elmúlt napok eseményei – tette hozzá a mûsorvezetô nevetve, de kihallatszott a vidámság mögül, hogy valójában nagyon komolyan gondolja, amit mond.
  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603619
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak