Celeb

Kórházba került az MDC énekese

FF

Létrehozva: 2013.10.15.

Oka volt, hogy az MDC nem tudta meggyőzni a mentorokat. Az énekes rosszul lett, kórházban is volt. Miki azonban nem fogja a betegségére a kiesést.

Szikora Robi, az R-GO frontembere méltán lehet büszke mentorált csapatára, az MDC-re annak ellenére is, hogy a csapat a most hétvégén látott X-Faktor adásában sajnálatos módon elsőként esett ki az együttes.

– Igazi hősök voltak, hogy így eljátszották a dalt – értékelt Szikora –, hiszen Mikinek hatalmas fájdalmai voltak. Vasárnap még kórházban is volt, így nem csoda, hogy betegen nem sikerült úgy a párbaj. Persze ezt nem akarták a közönség orrára kötni, hiszen a show-nak mindig mennie kell, akkor is, ha borzasztó állapotban van az előadó. „Show must go on” – idézte az ismert mondást a mentor.

Az MDC frontembere a Borsnak megerősítette Szikora Róbert szavait.

– Szombat reggel kezdődött, nagyon fájt a fejem reggel és lázam is volt. Az adrenalin azonban elnyomta a rosszullétemet, szóval az esti produk­ciónál úgy éreztem, hogy jól vagyok. Ám miután lejöttünk a színpadról, a gyomrom is elkezdett fájni – mondja az énekes, Miki. – Vasárnap ismét lázam volt, a gyomrom is borzasztóan fájt. Az orvos alaposan megvizsgált és azt mondta, hogy valószínűleg vakbélgyulladásom van. Aztán elvittek kórházba és megállapították, hogy igen, gyulladásról van szó, de nem tudják pontosan, mi. – Nem akarok a betegség mögé bújni, és azzal takarózni, hogy ezért estünk ki – tette hozzá Miki, aki nincs elkeseredve a dolgok szerencsétlen alakulása miatt.

– Mindenképpen örülünk neki, hogy bejutottunk a legjobb három csapat közé, ez óriási élmény volt számunkra. Ma viszont biztosan nem tudom megünnepelni a szereplést, hazamegyek és alszom.

A srácok egyébként biztosak benne, hogy bár elsőként estek ki a 2013-as X-Faktorból, nem oszlik fel a csapat, tovább zenélnek. – Biztosan együtt maradunk, hallotok még rólunk – jelentette ki a gitáros, Dani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”