Aktuális

Durván lefogyott a világ legkövérebb tacskója

Bors

Létrehozva: 2013.10.12.

Az egy évig tartó diéta, a sok séta meghozta az eredményét, visszanyerte régi formáját a világ legkövérebb tacskója. Obie mintegy húsz kiló súlyfeleslegtől szabadult meg.

Sokáig ve­szélyben volt Obie, az ötéves tacskó élete, mivel majdnem harmincöt kilót nyomott. Ám új gazdájának, a portlandi Nora Vanattának köszönhetően megmenekült, egy év alatt több mint húsz kilót fogyott, és elevenebb, mint valaha.

A világ legkövérebb tacskójaként számon tartott Obie 2012-ben még azért került a figyelem középpontjába, mert előző tulajdonosa majdnem halálra etette. A kutyus nagy fogyását a facebookozók is végigkövethették, mivel új gazdija az átalakulás minden pillanatát közzétette a közösségi oldalon.

Vanatta fogyókúrás étrenddel és vízterápiával karcsúsította az állatot, amely több műtéten is átesett, hogy eltüntessék a fogyás után maradt megnyúlt bőrét. Obie kitartásáról és akaraterejéről szuperlatívuszokban beszél Vanatta.

– Nagysze­rű volt együtt dolgozni vele, ugyanakkor nehéz is. Érthető, hogy a korábbi gazdái nem tudtak nemet mondani neki, amikor kérlelőn rájuk emelte a nagy barna szemét, és ételt kért. Szerencsére azonban maga Obie is elfogadta a kihívást, és örül, hogy visszanyerte az életét. Remélem, hogy a mi példánk inspiráló lesz más gazdák számára is, mert semmi sem lehetetlen – nyilatkozta a Daily Mailnek az egyetemen állattant tanuló Vanatta, aki azt is megígérte, nem enge­di, hogy a kutyus akár csak egyetlen dekát is visszahízzon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543610
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543610
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot