Celeb

Ikreket akar Horváth Éva

Létrehozva: 2013.10.09.

Horváth Éva megérett az anyaságra. A csinos műsorvezető sem a karrierjét, sem formás alakját nem sajnálná, ha megérkezne hozzá a gólya, akitől nem is egy, hanem egyszerre két gyereket kérne.

Horváth Éva már évek óta úgy érzi, hogy készen áll az anyaságra. Mostanában pedig egyre többször eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha édesanya lenne. Ráadásul a téma nem csak Évának, kedvesének is tetszik.

–  Huszonhét éves korom óta felkészültnek érzem magam az anyaságra – vallotta be Éva, aki kezdetben lányos anyukának képzelte el magát. – Szerintem nem meglepő, hogy egy tüneményes kislányban gondolkodtam, de mostanában sok időt töltök együtt a barátnőm kisfiával, a kétéves Botikával, aki megváltoztatta a nézetemet. Ő ugyanis közvetlen, okos és nagyon vicces gyerek. Nem is gondoltam volna, hogy a fiúk is érzékenyek lehetnek a szép holmikra, de Botika szívesen aggatja magára az ékszereimet, és olyankor meg tudnám zabálni – mesélte a Borsnak Éva, aki attól sem riadna meg, ha egyszerre két gyerekkel ajándékozná meg a sors.

–  A családunkban ikerterhességre még nem volt példa, így erre szinte a nullával egyenlő az esély, viszont nagyon örülnék, ha megtörténne – áradozott a csinos modell. Éva arra is felkészült, hogy a kilenc hónap teljesen átformálja a testét. Ám ezt egyáltalán nem bánja.

– Sokan azt hiszik, hogy azok a nők, akik a médiában dolgoznak, csakis a külsőségekkel és a ­kar­rierjükkel foglalkoznak, de én egyiken sem gondolkodnék, ha a gyerekemről lenne szó.

A párommal egyébként beszélgettünk már a témáról, de hisszük: mindennek megvan az oka és eljön az ideje. Egy biztos, előttem jó példa van. A szüleim már harminc éve szeretik és tisztelik egymást. Nagyon szeretném, ha ez nekem is összejönne, mert egy igazán kiegyensúlyozott életet szánnék a születendő gyermekeimnek – fejezte be a Viasat3 műsorvezetője, aki hónapok óta párkapcsolatban él, a magánéletérôl azonban sohasem mesél.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091259_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703711
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel