Celeb

Rékasi elismerte: Pikali Gerdát szereti!

Bors

Létrehozva: 2013.10.08.

Közleményben tudatta a nagyvilággal: végleg elhagyta Détár Enikőt és Pikali Gerdához költözött Rékasi Károly.

Feltehetően megelégelte, hogy feleségét, Détár Enikőt, Pikali Gerdát és őt magát is szinte árnyékként követi a sajtó, így Rékasi egy közleményben tudatta a világgal: újra szerelmes. A Barátok közt sztárja ugyanakkor elmondta, hiába próbálták meg Détárral megmenteni a házasságukat, nem sikerült.

"Nyár végén kísérletet tettünk arra feleségemmel, Détár Enikővel, hogy kapcsolatunkat rendezzük. Hogy a január óta tartó,általam okozott, olykor kínos helyzeteknek véget vessek és a környezetemben élő, velem kapcsolatban lévő embereknek már több nehézséget ne okozzak. Ez a kísérlet kudarcot vallott.

Megköszönve Enikő eddigi példátlan türelmét, a továbbiakban nem szeretnék azzal visszaélni. Egyúttal tájékoztatok minden érdeklődőt, hogy életemet a továbbiakban a velem kapcsolatban már gyakran említett Pikali Gerdával szeretném, szándékozom élni, akihez okt. 6-án elköltöztem."

További részletek a holnapi Bors-ban.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...