Celeb

Hajdú: Dömsödi szánalmas alak

F. F.

Létrehozva: 2013.10.08.

Hajdú Péter és Tornóczky Anita úgy érzi, hogy Dömsödi Gábor – némi pénz reményében – hátba támadta őket hamarosan megjelenő könyvében. A sértettek jogi lépéseket fontolgatnak.

Még meg sem jelent, máris vihart kavart Dömsödi Gábor könyve, a Friderikusz és Hajdú serpája voltam. A Blikk ugyanis részletet közölt az írásból, amelyben a szerző azt állítja, hogy Hajdú nem a tehetsége révén érvényesült, hanem barátja, Tornóczky Anita és nevelőapja, Medgyessy Péter exkormányfő hátán kapaszkodott fel. Az érintettek nem hagyták szó nélkül a vádakat.

– Szánalmasnak tartom, hogy aki tíz évig belőlünk élt, és akinek annyit segítettünk, így hazudozik – nyilatkozta lapunknak Tornóczky, akiről Dömsödi azt is állította, nem ért a tévézéshez. – Nem véletlen, hogy inkább állatokkal foglalkozom, azok legalább hálásak. 

Méltatlan a mos­tohaapámhoz ez az egész, nem gondolom, hogy reagálni fog a vádakra, jelenleg egyébként is külföldön van. A sértettek azonban a nyilatkozatháborúnál súlyosabb lépésekre is készülnek. – Jogi szakértővel végignézzük a könyvet, és átgondoljuk, milyen lépéseket teszünk – szögezte le Anita.

Hajdú Péter is mélyen csalódott egykori kollégájában. Először közösségi oldalán öntötte szavakba felháborodását, olyan fotót mellékelve, amelyen Dömsödi látható az 50. születésnapjára Tornóczkytól és Hajdútól kapott BMW-vel. – A mellőzöttség és a siker­telenség elképesztő módon rágta szét az általam egykoron oly sokra tartott extévés lelkét s emlékezőtehetségét.

A Blikkben megjelent állításai egy megkeseredett, mellőzött, irigy ember megdöbbentő vagdalkozása, amelyben az én lejáratásom kapcsán bemocskolja a közszolgálati televízió akkori vezetői és Magyarország volt miniszterelnöke, Medgyessy Péter nevét. Ő most oda piszkít, ahonnan evett, gátlástalan hazugságokat ír rólam, hogy fogyjon a nyomorult könyve.

Elárul, hazudozik, vádaskodik – védte meg magát Hajdú Péter, aki lapunknak is kifejtette, mit gondol a támadásról. – Annak ellenére, hogy állandóan tőlem kér segítséget, most hátba szúrt. Szánalmas, hogy engem megrágalmazva, az én nevemet felhasználva akar pénzt keresni – fakadt ki a műsorvezető.

Tornóczky Anita szívesebben foglalkozik állatokkal, mert azok legalább hálásak

Dömsödi nevetve reagált lapunknak. – Azt gondolom, hogy akkor kéne nyilatkoznia, ha már elolvasta a könyvet, nem pedig egy cikk után – mondta Dömsödi, majd hozzátette: cseppet sem fél Hajdútól. – Rettegek tőle, hiszen feketeöves. Rettegek mind a fizikai, mind az intellektuális erejétől.

A botránykönyvet kiadó cég képviselője szerint a szöveg­-ben nem szerepel olyasmi, ami miatt pert nyerhetnének Hajdúék. – Pereskedni lehet, győztes pert azonban nem lehet ellenünk indítani, ebben biztosak vagyunk. Még egy országos hírű szakértővel is konzultáltunk, aki a személyiségi perekhez ért – jelentette ki magabiztosan.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089438_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088529_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel