Aktuális

Lemondta Las Vegast az Attraction

ozs

Létrehozva: 2013.10.06.

Simon Cowell nagy jövőt jósolt a tengerentúlon az Attraction csapatának, de az árnyszínházas társulat egyelőre kevésnek tartja magát a feladathoz, így nem tud élni az amerikai lehetőséggel.

Az angol Britain's Got Talent megnyerése után a show-világ jelenlegi legbefolyásosabb producerének, Simon Cowellnek köszönhetően az ­Att­rac­tion csapata egy 400 milliós Las Vegas-i szerződéssel lett gazdagabb. Mint a Bors megtudta, a társulat ebben az évben már nem tud élni az álomlehetőséggel.

Hiába párosul hirtelen jött hírnév a tehetség mellé, a világsztárság és meggazdagodás küszöbén álló árnyszínháznak nincs elég táncosa a vegasi előadásokhoz. – Nyár elején már tartottunk egy válogatást. Akkor a több száz jelentkezőből tizenhatan feleltek meg a követelményeknek, de végül csak heten maradtak velünk – mondta a Borsnak Sándor András, az ­Att­rac­tion sajtószóvivője. Ez az egész casting azért van, hogy a társulaton belül több csapat legyen, ezáltal több munkát tudjanak elvállalni.

Rábólintottak arra a bizonyos nagy turnéra, de nincs elég ember, nincs elég erő. Egyszerűen annyi felkérés érkezik, ráadásul mindenhová egyedi produkciót kérnek, ahová készülni kell. És akkor még nem beszéltünk Las Vegasról, ahová egy másfél órás műsorra rengeteget kellene még készülni.

Nincs elég kapacitás, így az tuti, hogy a tengerentúlra már csak jövőre jut ki a társulat, mivel nincs még kész a műsor sem – magyarázta a sajtószóvivő, aki azt is elárulta, hogy a lelkes társaság tagjai közül Szücsinek, a vezetőnek a legnehezebb a helyzete, mivel ő állítja össze a műsort, ezért mindenhol ott kell lennie.

– Lassabban haladnak a folyamatok. Nem egyszerű a táncosok dolga. Csomó zártkörű fellépésnek kell eleget tenni Európa-szerte, leginkább különböző céges rendezvényeken. Nem egyenprodukciót adnak elő, hanem egyedi mûsort minden egyes helyszínen, ami külön koreográfiát igényel.

– Természetesen Angliába hívták eddig legtöbbször a társulatot, de Dubaj, Kazahsztán, Hollandia és Olaszország is kíváncsi volt a különleges produkciónkra – újságolta a sajtós, akitől azt is megtudtuk, hogy a Las Vegas-i fellépés helyett egyelőre minden erejükkel a II. Erzsébet királynő előtti előadásukra készülnek. 

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól