Celeb

Gáspár-per: maradt a felfüggesztett ítélet

Létrehozva: 2013.10.02.

Helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a Balassagyarmati Törvényszék, eszerint tehát nem kell börtönbe vonulnia Gáspár Győzőnek és Bea asszonynak.

Mivel a tévében szerepeltek, s naponta több millió ember figyelte a ténykedésüket, G. Győző és felesége példát mutattak, még azzal is, hogy a szereplésből származó bevételük után nem fizették meg az adót - ezzel indokolta az ügyésznő, hogy az elsőfokú ítélettel ellentétben letöltendő börtönbüntetést kért a Gáspár házaspárra. Az ügyésznő indítványozta a a páros közügyektől való eltiltását is.

Mint ismert, Győzőt tavaly egy év nyolc hónap börtönre, Beát pedig egy év hat hónapra ítélték, amit három évre felfüggesztettek. Az ítélet ellen akkor az ügyészség és a páros ügyvédei is fellebeztek.

Győzikéék másodfokú bírósági tárgyalása reggel 9-kor kezdődött a Balassagyarmati Törvényszéken, ahol még mindig arról folyik a vita, milyen büntetés járjon a showmannek és feleségének azért, hogy évekkel ezelőtt felvették a fizetésüket az RTL Klubtól a Győzike Show-ért, ám az összeg után a személyi jövedelemadójukat nem fizették meg.

Győzi és Bea sem az elsőfokú, sem a másodfokú eljárás során nem ismerte el bűnösségét. Győzi védője szerint közvetlenül nem ők álltak szerződésben a tévétársasággal, s ugyan igaz, hogy a produkció minden részletét Győzike beszélte meg a csatornával, ők abból a pénzből nem láttak semmit. Azt a pénzt ugyanis alkalmazójuk, a harmadrendű vádlott, B. Attila Győzi nemzetközi karrierjének építésére fordította.

Az ügyvédek enyhébb büntetést kértek arra hivatkozva, hogy Gáspárék két kiskorú gyereket nevelnek, s a családfő az adótartozás egy részét már megfizette. 

Nem sokkal dél előtt megszületett az ítélet:

A bíróság szerint Győzikéék adócsalást követett el azzal, hogy a Győzike Show-ért kapott jövedelmük után nem fizették meg a személyi jövedelemadójukat.

Győzike több bűncselekmény miatt halmazati büntetésként 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott, három évre felfüggesztve, Bea pedig 1 év 6 hónapot, szintén három évre felfüggesztve.

A harmadrendű vádlottat, B. Attilát, aki a család barátja volt, s cégén keresztül szerződtek Gáspárék az RTL Klubbal, 1 év 4 hónap, három évre felfüggesztett büntetésre ítélték.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087454_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...