Aktuális

Döbbenetes dolgot tettek a bizarrul kövér kétévessel

Bors

Létrehozva: 2013.09.21.

Egy kétéves kisfiú a világ legfiatalabb embere, akinek gyomorgyűrűt ültettek be. Megdöbbentő kövérsége már az életét veszélyeztette, és szülei szerint a diéta nem segített. Azt még nem tudni, a fogyáson kívül milyen következményei lehetnek a gyerek fejlődésre egy ennyire drasztikus beavatkozásnak.

Laporoszkópos beavatkozással banán méretűre szűkítették össze a gyomrát annak a gyereknek, aki kétéves korára már 33 kilót nyomott és a testtömegindexe az életveszélyesen egészségtelen 41-re ment fel - tudósított a Mirror.

Hiába vizsgálták minden módon a gyereket, sem hormonális problémát, sem olyan genetikai elváltozást nem találtak nála, ami indokolta volna az ilyen mértékű elhízást. A gyerek hat hónapos koráig normális súlyú volt, utána kezdett elképesztő tempóban gyarapodni.

Az orvosok szigorú diétára fogták, de az sem segített, négy hónappal a fogyókúra kezdete után a gyerek hét kilóval többet nyomott. Miután egy újabb diéta sem vezetett eredményre, és a kisfiúnál a túlsúly miatt apnoé jelentkezett, vagyis alvás közben sokszor kihagyott a lélegzete, ami az életét veszélyeztette, a szülei könyörögni kezdtek az orvosoknak, hogy műtsék meg a gyereket.

Végül sor is került a gyomorszűkítésre, bár ennek következményei egyelőre beláthatatlanok, hiszen soha nem végeztek ilyesmit ennyire fiatal emberen. Könnyen lehet, hogy a gyerek szervezetébe nem tud majd elég vitamin felszívódni, vagy más módon gátolja a fejlődését a miniatűrre műtött gyomor.

A kisfiú mindenesetre sokat fogyott, jelenleg 24 kiló, bár az ő korához még az is sok.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143841_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól