Aktuális

Mindent megbocsát a porig alázott feleség

Török Hanna

Létrehozva: 2013.09.15.

A barátoktól származó információk szerint Magyarország egyik legismertebb celebházaspárja ismét egy fedél alatt lakik. Détár Enikő és Rékasi Károly kibékülése kellő okot szolgáltat arra, hogy körbenézzünk a sztárvilágban: kik nyertek és kik nem nyertek megbocsátást, miután megcsalták párjukat.

Az okoskodók már akkor mérget vettek volna rá, hogy rövid időn belül rendeződik a színész házaspár kapcsolata, amikor Rékasi Károly különköltözött. Détárék ugyanis színházi bemutató előtt álltak, amelyben – minő meglepetés – egy veszekedő, krízisbe került párt alakítanak.

A hírre, miszerint a pár 29 évnyi szerelemházasság után válik – már ekkor arról suttogtak, hogy a színészt gyengéd szálak fűzik Pikali Gerdához –, a nézők özönlöttek A rózsák háborújára. És lám, alig fél évvel később Enci visszafogadta Károlyt…

Francia szerető

A hétköznapi házasságokban is igen gyakori, hogy az egyik (vagy mindkét) fél félrelép, ám a színészeknél fokozottabb ez a veszély. A hosszú próbafolyamat vagy filmforgatás során heves érzelmek kerülhetnek a felszínre, és alakulhatnak át szerelemmé. Különösen igaz mindez, ha két színész a jelenetekben is egymásba gabalyodó párt alakít. Többször is lángra lobbant Kállai Ferenc.

A magyar színészóriás házas volt, amikor Rómeo szerepébe bújva őrülten szerelmes lett a Júliát megformáló Fényes Alízba. Nemcsak a színpadon, de a díszletek takarásában is állandóan csókolóztak. Ez, valamint a későbbi fellángolások (például Ruttkai Évával vagy Ferrari Violettával) azonban nem rombolták szét a színész házasságát, sőt az azt követő, évtizedekig tartó, különleges kapcsolat sem.

Kállai 1958-ban végzetesen és egy életre szólóan beleszeretett filmbéli partnerébe, Colette Derealba. A francia szépség viszonozta az érzelmeit, Kállai válni akart, ám felesége mindent megtett azért, hogy együtt maradjanak. Megtanult franciául, és maga fordította le férje leveleit. Amikor a szőke sztár Budapestre jött, Mara, a feleség a barátnője lett Colette-nek, aki letérdelt elé, így mondva köszönetet és kérve bocsánatát.

Mitterrand kettős élete

Ugyancsak hosszú évtizedeken át tűrte Francois Mitterrand felesége, hogy férje kettős életet él. A volt francia elnöknek 1974-ben született meg házasságon kívüli gyermeke, Mazarine, és ekkor már több időt töltött az új kapcsolatban, mint odahaza. De a feleség nem akart válni, és ami meglepőbb: az elnök sem. „Nem szakítok senkivel. Gyűjtök” – mondta pszichiáterének, aki Mitterrand végakarata szerint annak halála után tíz évvel könyvben jelentette meg a politikus pszichoanalízisét.

Innen tudjuk, hogy az elnök két súlyos titkot is megőrzött a közvélemény elől: egyrészt másfél évtizeden át hősiesen tűrte prosztatarákját, másrészt házasságon kívüli kapcsolatát. A franciák többsége Mitterrand temetésén látta először Mazarine-t, aki harmincévesen maga is könyvet írt az eltitkolt – és a titkos­szolgálat által közpénzen védelmezett – család mindennapjairól. Különleges gesztusként a politikus temetésén a törvényes család megengedte, hogy Mazarine és édesanyja a rokonság mellett ülhessen.

Nem szex a szájalás

Felesége és a közvélemény egy­aránt megbocsátott Bill Clintonnak, aki új dimenziót nyitott a szexuális kultúrában, amikor házasságtörését úgy igyekezett menteni, hogy kijelentette: az orális együttlét nem is szex. Amint az közismert, Monica Lewinsky nemcsak gyakornoki kötelezettségeinek tett eleget az ovális irodában, ám később az elnök a könnyeivel küszködve tett televíziós vallomása megbékítette az amerikaiak többségét; és végül Hillary Clinton is megbocsátott, a házasságuk nem bomlott fel.

Gregor: egy szappanopera

Alighanem különleges képességekkel kell annak rendelkeznie, aki minden szálat kézben tartva be tud számolni Gregor Bernadett szerelmi életének alakulásáról az elmúlt évtizedben. Ifjú színésznőként egy gyermekáldást is hozó házasság után kelt egybe Gát György producerrel, aztán hírbe hozták Zámbó Jimmyvel, majd Erdélyi László zenész következett, aki szakításuk nyomán pszichiátriai kezelésre szorult.

Gregor futó kalandok után ment férjhez az akkor 51 éves Somogyi Istvánhoz, a Budai Táltos Szellemi Közösség tagjához, ám közbejött Nyuszómuszó, azaz Magyari Attila, aki egy közös színházi szerep során érte el Bernadett szívét. A heves szerelmi kaland miatt a Somogyi el-, majd a fellángolás elmúltával a félrelépést megbocsátva visszaköltözött, így megint együtt nevelhetik Bernadett első házasságából született nagyfiát, valamint közös gyerme­küket is.

Tegyük hozzá: régebben Gregornak is volt mit megbocsátania férjének, amikor is a táltost egy SMS buktatta le. Amúgy, amikor a színésznő egy könyvbemutatón magánéletéről beszélt, elmondta: azért szakított többször váratlanul, mert attól félt, éppen őt fogják megcsalni és elhagyni.

Rihanna Turner nyomdokain

Habár a ma már 73 éves, és rocknagyinak becézett Tina Turner évtizedekig tűrte, hogy férje bántalmazza és rendszeresen megalázza őt. Remélhetőleg Rihanna előbb észbe kap, mint példaképe. A barbadosi énekesnő a végletekig bele van bolondulva Chris Brownba. A most színésznőként is bemutatkozó sztár egyelőre mindent megbocsát kedvesének.

Néhány éve például olyan súlyosan bántalmazta őt a férfi, hogy Rihanna nem tudott megjelenni a Grammy-díj-átadón; ezen kívül a férfi számos alkalommal lépett félre. Tegyük hozzá, azért ő sem akárki: énekes, dalszövegíró, táncos és színész. Napjaink egyik legfelkapottabb fekete előadója. 

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten