Aktuális

6000 méter magasan repüli át az óceánt - lufikkal

Bors

Létrehozva: 2013.09.14.

Egy merész kalandor úgy döntött, meg sem áll a csillagos égig és 370 lufi segítségével szeli át az Atlanti-óceánt. Mindössze hat nap alatt, egyedül teszi meg a több mint 4000 kilométeres utat.

Kreatív módon valósítja meg nagy célját Jonathan Trappe. A félelmet nem ismerő férfi egy csokorra való héliumos lufit kötött gumicsónakjára, így repüli át az óceánt.

Jonathan helyi idő szerint reggel hat óra húsz perckor startolt az amerikai Maine államból, és megkezdte 4023 kilométeres útját. A Daily Mail megtudta, hogy egy pihenőhelyen tizenkét óra utazást követően leszállt, de közösségi oldalán arról biztosította követőit, ne aggódjanak, minden rendben vele. A speciális gumicsónakot 370 héliumos lufi tartja a felhők magasságában, éppen úgy, ahogy a híres Disney-rajzfilmben, az Up! (Fel!) című mesében utazott a mesehős.

Jonathan nem első alkalommal vállalkozik a „lehetetlenre”. 2010 májusában ő volt az első ember, aki lufival átrepülte a Csatornát, 2011-ben pedig az Alpokat. Tervei szerint az óceán fölött hat nap alatt jut át 5500–6000 méter közötti magasságban, miközben meteorológusok navigálják, illetve látják el tanácsokkal. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145804_auto_resized.jpg
origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145670_auto_resized.png
metropol.hu

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól