Celeb

Filmesekkel ment a szülészetre Ágica

ozs

Létrehozva: 2013.09.14.

Kilenc évvel az első valóságshow-szereplése után újabb realityben bukkan fel Ágica. Az Édes élet című műsor kamerái a szülőszobáig elkísérték a volt villalakót – aki nem is bánta meg a felvételt.

Szögeczki Ági az elmúlt években tudatosan azon dolgozott, hogy levesse magáról az egykori valóságshow által rajtaragadt VV jelzőt. Minden olyan rendezvénytől távol maradt, ahová celebként hívták meg – éppen ezért lepődött meg, amikor az Édes élet szerkesztői felkérték a TV2 képernyőjén hétfőn debütáló realitybe.

– Jólesett, hogy gondoltak rám, és olyan színes egyéniségnek tartanak, hogy ennyi év után még láttak bennem fantáziát – kezdte Ágica. – Nem volt egyszerű a döntés, amit végül a párommal közösen hoztunk meg, mivel nem csak az én ­éle­tem­ről van szó, hanem a kisfiaméról és az apukájáéról is, mert mi így vagyunk egy kis család.

– Az nyomot nagyon sokat a latban, hogy a műsor készítői biztosítottak minket arról, a kisbabám miatt a lehető legtapintatosabban foglalkoznak majd velünk, és ezt tartják is. Összehangoljuk a forgatásokat, így mindenki azt kapja, amit szeretne: a nézők a valódi életünkbe láthatnak bele, és Patrikkal is megmaradt a napi rendszerünk. A másik nyomós érv pedig az volt, amiért belementünk, hogy a műsor anyaga örökre pazar kis emlék marad a mi közös életünkről és ­gyer­me­künk érkezéséről – elevenítette fel a pár héttel ezelőtti történéseket Ágica, akit olasz szerelme mellett a műsor stábja is elkísért a szülőszoba ajtajáig.

– A műtőben már nem volt velem a forgatócsoport, a párommal és az édesanyámmal együtt vártak az ajtó előtt, de minden mást végigkövettek. Ez jó dolog, hiszen nekem az egész nap úgy kiesett, ahogy volt. A szülőszobán másik dimenzióba kerültem, nem voltam magamnál. A műsor felvételeiről láttam csak, ahogy a kisfiam és az apukája először egymásra néz. Anyaként ez egy olyan csodás érzés, hogy nem is tudom hirtelen szavakba önteni.

– Ez egy örök emlék marad, amit harminc év múlva is visszanézhetek. Ezekért a pillanatokért is érdemes volt elvállalnunk ezt a realityt – mondta a kismama, akinek nagy meglepetésére még a kameráktól eleinte ódzkodó ­sze­relme is megkedvelte a körülöttük tüsténkedő stáb tagjait. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137750_auto_resized.jpg
origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713435016
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139346_auto_resized.jpg
vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140615_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Nevetséges öngól” – kiakadt a Politico a brüsszeli konferencia-blokád miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713435016
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713435016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713435016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar