Aktuális

Túl nagy a melle, mégsem segítenek rajta

Bors

Létrehozva: 2013.09.10.

Az asszony, amikor először jelentkezett mellkisebbítő műtétre, elutasították, mondván, amíg nem fogy le, nem tudják az adófizetők pénzén elvégezni a beavatkozást. Miután lefogyott, azzal utasították vissza, hogy nem is olyan nagy.

A 44 éves Marie Pickstock mellkisebbítő műtétre jelentkezett, de ingyen nem vállalták az orvosok, mert el volt hízva. Azt kérték a nőtől, hogy fogyjon le, majd jöjjön vissza - írja a Daily Mail. Miután a nő 53,5 kilótól megszabadult, visszament, de akkor azzal utasították el, hogy most már nem számít túl nagynak a melle, így az adófizetők pénzén nem tudják elvégezni a kért korrekciós műtétet.

"Nem lett nagy önbizalmam azért, mert vékonyabb lettem, sőt, senki előtt nem merek levetkőzni. Úgy érzem, borzalmasan nézek ki. A melleim olyan nagyok - 44M -, hogy gyakorlatilag mindig azt érzem, bármelyik pillanatban előre bukhatok. Amikor nagyon kövér voltam, könnyebben tudtam járni, melleimet a hasam tartotta" - mondta a nő.

Pickstock konkrétan úgy érzi, cserbenhagyták. Ráadásul már kamaszként is küzdött a hatalmas méreteivel, így mostanra már a hátában és a nyakában állandósult a fájdalom. Naponta többször szed fájdalomcsillapítót. Az eset nyilvánosságra kerülés miatt újból elővették a nő ügyét, de még nem tudni, elvégzik-e a mellkisebbítést. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól