Sport

Rátgéber: az a feladatunk, hogy Ákos emlékét örökké őrizzük

Bors

Létrehozva: 2013.09.09.

Az egykori szövetségi kapitány szerint most az a legfontosabb, hogy a pécsiek Fűzy Ákos emlékét megőrizzék és a családját segítsék. Mert nagyon jó ember volt.

Rátgéber László és Fűzy Ákos tizenhárom éven át dolgozott együtt, és kettejük között kialakuló szoros barátság alakult ki - írja a Bama.hu. Rátgéber László így fogalmazott a lapnak a köttőjük közti kapcsolatról: „mit mondjak? Ákos és Péter sokkal több volt egy válogatott asszisztensnél, egy kollégánál, egy másodedzőnél, egy ellenfélnél. A gyerekeim, a feleségem szerették őket, szerették a családjukat, egymáshoz hazajártunk, együtt mentünk nyaralni.

"Ákos tizenhárom évig volt a segítőm Pécsett, nyolc bajnoki aranyérmet szereztünk és kilencszer nyertünk Magyar Kupát, emellett háromszor voltunk a Final Fourban. Ő sokkal több volt nekem, mint a jobbkezem. Annyira, annyira jó ember volt, hogy az elképesztő, akkora veszteség ért bennünket, hogy az felfoghatatlan. Sokan tudták, hogy nagyszerű szakember, de azt nem, hogy mennyire nagyszerű ember volt. Nekünk, pécsieknek most már az a feladatunk, hogy Ákos emlékét örökké megőrizzük, és a családját segítsük. Én most már csak a boldog pillanatokra próbálok emlékezni, de nagyon nehezen megy...”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított