Celeb

Mc Hawer az elvonón lett szerelmes

ozs

Létrehozva: 2013.09.09.

Mc Hawer volt barátnője miatt ismét alkoholista lett. A hetek óta a kórházi kezelésre járó rapperre az elvonón talált rá új szerelemre.

Alkoholizmusa miatt Mc Hawer tavaly nyáron már részt vett elvonón. A kezelés sikeresnek tűnt, egészen eddig. A mulatós énekes ismét kórházban fekszik a pia miatt.

– A volt barátnőm nem volt rám tekintettel: vette a söröket magának, tele volt mindig a hűtő. Én pedig, ha már egyszer ott volt, belekóstoltam. Ha pedig már belekezdtem a sörözésbe, akkor a kocsmában kötöttünk ki felesezni. Egy év alatt huszonegyszer szakítottunk, de most már végleg lezártam az ügyünket, és még jobban inni kezdtem bánatomban. Hetekig nem ettem, csak ittam, aztán rám jött egy hányási roham. Ez odáig fajult, hogy újra be kellett feküdnöm az elvonóra – árulta el Mc Hawer, akinek már esze ágában sincs a pia után sóvárogni.

Ezt akaratereje és kezelő orvosa mellett egy titokzatos 33 éves nőnek köszönheti.

– Egy új szerelem van kibontakozóban – árulja el sejtelmesen a zenész. – Úgy néz ki, az egyik sorstársnőmmel egymásba habarodtunk. Már a csókon is túl vagyunk. Ez rengeteg erőt ad nekem és neki is. Olyannyira, hogy mindkettőnknél elindult egy gyógyulási folyamat, testileg-lelkileg és agyilag is. Nálam ez a legfontosabb, mert ismerkedéskor nem szexuális viszonyt akarok létesíteni, hanem nekem annak az egy nőnek a lelke kell, akibe beleszeretek. Friss még a dolog, meg nyilván ő sem büszke rá, hogy ide került, ezért nem szeretne a nyilvánosság előtt megmutatkozni – magyarázta boldogan Mc Hawer, aki hisz abban, hogy egymást támogatva kikerülnek a függőség kelepcéjéből. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090637_auto_resized.png
origo.hu

Ez a tökéletes húsvéti töltött tojás titka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...