Celeb

Kulka János élvezi, hogy nővé lett

Létrehozva: 2013.08.27.

Frissen készült fotók szivárogtak ki a Swing című film forgatásáról. A képeken a felismerhetetlenségig kisminkelt Kulka János látható, aki szerint a szerepe egy elképesztő utazás a nemek között.

Vakmerő ötletektől hemzseg Fazekas Csaba rendező alkotása, a Swing. A 2014 márciusában mozikba kerülő sok slágerrel tarkított zenés filmbe ütős csapatot toboroztak, a főszerepekben Ónodi Eszter, Törőcsik Franciska és Csákányi Eszter lesznek, de a mellékszereplők is igazi nagyágyúk. Kulka János például egy transzszexuális bártulajdonost alakít.

A róla készült fotók láttán természetesen nekiszegeztük a kérdést: létezik valaki ebben az országban, aki felismeri így kisminkelve? A Kossuth-díjas színész nevetve mondta, hogy nincs, és élete egyik legelképesztőbb utazása ez a filmszerep. 

– A legnehezebb kérdés a szerep eljátszásában az, hogy ne a közhelyeit formáljam meg – nyilatkozza a Borsnak, Kulka János. – Egy embert kell alakítanom, aki egyébként bártulajdonos és egyébként transzvesztita. Technikailag a sminkelés megterhelő – teszi hozzá.

– Minden reggel két órát ülök a sminkszobában, viszont amikor elkészülök, akkor egy eddig ismeretlen új világba kerülök. Átléphetek, nemet változtathatok. Viszonylag szemérmes embernek tartom magam, ezért is fantasztikus érzés, hogy kimegyek egy ötvenfős stáb elé, és az égadta világon nem ismer fel.

Felszabadító úgy játszani, a színpadon, hogy senki sem mondja: nézd, ott a Kulka! –mesélte a művész, aki azt is elárulta, hogy a sminkjét hazánk egyik leghíresebb transzvesztitája, Nicole készíti a forgatásokon. A szereplők ruhatáráért pedig Lakatos Márk a felelős.

A stylist szerint, ha be akarjuk határolni a filmet akkor a magyar Dream Girlsben kell gondolkodnunk, de senki ne higgye, hogy ez a mozi csak egy gyenge utánzata a Broadway musicalnek, vagy a legendás 2006-os Beyoncé-féle sikerfilmnek.

– Minden szereplő külön külön fantasztikus figura, remek hangulatban telik a közös munka. A fim a showbisnessről szól, és mivel nekem rengeteg tapasztalatom van – többek között – az elmúlt húsz év budapesti melegéjszakai életéből, nyilván ezért kértek fel engem a stylistnak. 

A Swing a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készül az Unio Film, TV2 és a Sparks koprodukciójában. Az előzetes tervek alapján jövő tavasszal kerül majd a mozikba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146442_auto_resized.jpg
origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713619212
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713619212
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713619212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713619212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713619212
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó