Celeb

Terrier-apuka Vilmos herceg

Bors

Létrehozva: 2013.08.26.

Alig egy hónapja mondhatja magát apának, de nevelési szakértők már arra keresik a választ, hogy Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné milyen felfogásban nevelik majd a kis Györgyöt.

Egy friss brit tanulmány szerint a szülők nevelési módszereik alapján három csoportba sorolhatók: a terrier, az oroszlán és a pingvin csoportba. Az oroszlán-szülők nagy egyéni függetlenséget biztosítanak a gyermekeiknek, a pingvin-szülők más családtagokra is osztanak gyermeknevelési feladatokat, míg a terrier-szülők gyermekük fejlődésének minden apró részletének részesei akarnak lenni. A Denise Robertson gyermeknevelési szakértő által kidolgozott skálán Vilmosék egyelőre egyértelműen a terrier-csoportba sorolhatók.

– A kutatásunkban megkérdezett szülők 24 százaléka annyi időt szeretne együtt tölteni a gyermekével, amennyit csak lehetséges, és mindenben részt akarnak venni, amit a fiuk vagy lányuk csinál. A terrier-apukák 26 százaléka például hajlandó lenne neki nem tetsző hobbit választani, csak azért, mert a gyermeke ezt szeretné.

Vilmos rögtön György születése után azt mondta, hogy mindenben részt vesz, és nem hagyja, hogy a pelenkázást vagy a többi baba körüli munkát Katalin egyedül végezze el. Később biztosan ő fogja majd fürdetni is a kicsit, és tevékenyen jelen lesz a gyermek felcseperedésének minden pillanatában – nyiltakozta Robertson a MailOnline-nak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134799_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135883_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Morawiecki: „Elképesztő, ami jelenleg Brüsszelben történik. A szólásszabadság veszélyben van”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294311
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17102970_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Főznél valami jót ebédre? Íme, egy tuti menüsor a vasárnapi menühöz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128012_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Schumacher Vanda végre elárulta, valójában, miből keresi a kenyerét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez