Sport

Lahm: bátorság, melegek!

Bors

Létrehozva: 2013.08.22.

Philipp Lahm, a Bayern München csapatkapitánya küzd a melegek jogaiért, arra biztatja a homoszexuális futballistákat, hogy valljanak színt.

A német válogatottban is a kapitányi karszalagot viselő futballista úgy véli, nem tisztességes az, ha a saját nemük iránt vonzódóknak titkolózniuk kell.

– Mondják meg, ha így éreznek, aztán majd kiderül, a társadalmunk elég érett-e ennek elfogadására – magyarázta a védő, akit egyesek azzal „gyanúsítanak”, hogy meleg, s a házassága csak álca.

Az tény, hogy a futballban máig tabutéma a homoszexualitás, a meleg játékosok elsősorban a szurkolói reakcióktól tartanak. – Szerintem fontosabb, hogy önmagadhoz hű legyél, mint az, hogy a színvallás miatt esetleg hátrányaid lesznek a sportpályafutásodban – szólt hozzá a témához Nadine Angerer, az Európa-bajnok német női fociválogatott vállaltan biszexuális játékosa.

Óvatos kézis lányok

Magyarországon lényegesen rosszabb a helyzet, mint a németeknél. Biztosan tudjuk, hogy az egyik népszerű női kézilabdacsapat két klasszisa is a saját neméhez vonzódik, ám ezt titkolják. Azt mondják, nincs szükségük arra, hogy egy kihagyott helyzet után ne csak az anyjukat szidják…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713614419
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146245_auto_resized.jpg
life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713614419
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614419
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614419
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja