Celeb

Aniston menekül Angelina elől

Bors

Létrehozva: 2013.08.15.

Jennifer Aniston azóta gyűlöli Angelina Jolie-t, mióta a színésznő elcsábította tőle férjét, Pittet. A Jóbarátok egykori sztárja még egy repülőgépen sem hajlandó utazni volt vetélytársával.

Látványosan kerüli Angelina Jolie-t Jennifer Aniston. A két színésznő életében egy közös pont van: Brad Pitt. Amióta a színész és Jolie összejöttek, Aniston mindent megtesz azért, hogy ne kelljen találkoznia utódjával.

Az E! News értesülései szerint vasárnap a két színésznő ugyanazon a gépen repült volna Los Angelesből Londonba, ám a Jóbarátok egykori Rachelje, amint megtudta, hogy Jolie is a gépen utazik, azonnal áttetette magát a hétfői járatra.

Aniston sosem rejtette véka alá, hogy Jolie-t okolja azért, amiért tönkrement a házassága Pitt-tel: hiszen a két sztár a Mr. és Mrs. Smith című film forgatása közben habarodott egymásba, amikor Pitt még Jennifer férje volt.

Rosszakarói szerint itt volna az ideje, hogy a dobott ex túltegye magát a korábbi sérelmein, hiszen mindkettejük élete gyökeresen megváltozott. Jolie azóta már hat gyermeket nevel Pitt-tel, Aniston pedig házasodni készül Justin Theroux-val.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132048_auto_resized.jpg
origo.hu

A gusztustalan argentin kapus már megint bemutatta az év védését - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713263110
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131077_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713263110
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői