Sport

Vettel álomautója egy McLaren

Bors

Létrehozva: 2013.08.12.

Sebastian Vettelt a Forma–1 legendáiról faggatta az Auto Bild, s kiderült, nagyon is tiszteli a múltat. S Red Bull-pilótaként egy McLaren-autó számára a csúcs.

Michael Schumacher

„Amikor ­kis­fiúként egy serleget adott át nekem, az maga volt a karácsony. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy versenyezhettem ellene, s mindig kemény, de fair ellenfél volt. A rekordjai pedig önmagukért beszélnek.”

Ayrton Senna

„Eredetileg édesapám nagy kedvence volt, de aztán az enyém is lett. Az 1994-es tragikus imolai balesete életem egyik legmegrázóbb élménye volt. Sen­na egy igazi legenda, s nem csak versenyzőként, emberként is.”

McLaren MP4/8

„A versenyautók közül ez az ­abszolút kedvencem. Egyike azon Forma–1-es modelleknek, amelyek különleges helyet foglalnak el a vitrinemben. Pedig 1993-ban nem a McLaren volt a legjobb autó, de Senna még így is képes volt vele öt futamot nyerni. Az esős Doningtonban egyenesen szenzációs volt.”

Nigel Mansell

„A drámaiság volt a védjegye. Úgy küzdött a versenyeken, mint egy oroszlán, s aztán feloldásként mindig mondott valami szellemeset.”

Niki Lauda

„Sosem játszotta meg magát, az autóban és azon kívül is ugyanolyan volt. Nagy harcos, aki pár héttel a súlyos balesete után képes volt visszaülni az autójába.”

Juan Manuel Fangio

„Az abszolút őstehetség. Fangio volt az a pilóta, aki egyértelműen a határon autózott, pedig abban az időben ez óriási kockázattal járt.” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713607813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713607813
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja