Aktuális

Meghalt a háborús bűnökkel vádolt Csatáry László

GYLF

Létrehozva: 2013.08.12.

Életének 99. évében elhunyt Csatáry László – értesült a Bors. A férfi ellen háborús bűntettek miatt folyt eljárás Szlovákiában és Magyarországon is, ősszel el is ítélhették volna.

Ősszel két országban is tárgyalásokat tartottak volna Csatáry László ügyében. Az idős férfi ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség június közepén nyújtott be vádiratot háborús bűntett gyanújával.

A volt csendőrparancsnok állítólag szándékosan nyújthatott segítséget tizenkétezer zsidó begyűjtéséhez, kínzásához és kivégzéséhez. Az itthon indult eljárást a Fővárosi Ítélőtábla egy hónappal ezelőtt felfüggesztette, az indoklás szerint Csatáryt az említett bűncselekményekért egyszer már elmarasztalták. 1948-ban Szlovákiában halálra ítélték, később ezt életfogytiglanra változtatták.

A Fővárosi Főügyészség fellebbezett, így ősszel újabb tárgyalás várt volna Csatáryra, szeptember 26-án pedig a szlovákiai Kassán arról születhetett volna döntés, melyik büntetés-végrehajtási intézetben töltse le az életfogytig tartó büntetését.

Csatáry László azonban a Bors információi szerint szombaton elhunyt. Úgy tudjuk, az idős férfit régóta belgyógyászati panaszokkal kezelték, az elmúlt napokban ezért volt az egyik fővárosi kórházban. Ráadásul tüdőgyulladást kapott, ezért egy másik kórházba szállították át, ahol azonban a szervezete feladta a harcot.

Informátorunk elmondta, utolsó napjaiban is számos helyen felismerték, és megjegyzéseket tettek rá a múltjával kapcsolatban, s az ellene másfél éve tartó eljárás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy állapota az elmúlt hónapokban rohamosan romlott.

A Bors megkérdezte a férfi ügyvédjét is, aki csak röviden reagált megkeresésünkre. 

– A haláleset tényét meg tudom erősíteni – mondta dr. Horváth B. Gábor.

Más forrásból azonban úgy értesültünk, hogy időközben Kanadában is elkészült egy hivatalos jelentés Csatáry Lászlóról, amely ártatlannak minősítette. A férfi sokáig élt a tengerentúlon, az eljárások során a bűnösségét mindvégig tagadta, állítása szerint csak tolmácsként dolgozott a németeknek.

Már régóta keresték

Tavaly áprilisban a Simon Wiesenthal Központ kiadta legfrissebb jelentését a tíz legkeresettebb náci háborús bűnösről, amelyen Csatáry László Lajos Ladislaus Csizsik-Csatary néven szerepelt. A férfi a kassai gettó parancsnokaként zsidók ezreit deportálhatta Auschwitzba.

A haláltábort kevesen élték túl, de a túlélők visszaemlékezései alapján Csatáry szadista volt, aki kutyakorbáccsal verte a deportálására váró embereket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól