Celeb

Napi emigráció: külföldre költözik Szorcsik Viki

GYLF

Létrehozva: 2013.08.09.

Hosszú ideje kivárt, de a döntés most megszületett: párjával külföldön kezd új életet Szorcsik Viki. Munkát is visz magával.

Megfontolt emberként bőven adott időt magának, a közelmúltban azonban kikristályosodott a hogyan tovább. Szorcsik Viki és párja napokon belül repülőgépre száll, hogy egy távoli kontinensen kezdjen új életet. Ennek hírét Viki megerősítette lapunknak, és a miértekről is elárult egysmást.

– Nem akarok teljesen elszakadni Magyarországtól, van például egy műsorötletem, amelynek megvalósításáról nem tettem le. Ugyanakkor akárhová is megyünk, bizonyos dolgokban sokkal könnyebb dolgunk lesz, mint itthon – magyarázta a műsorvezető-színész.

– Tökéletesen szeretném megtanulni az angol nyelvet, a párom pedig tervezi, hogy a vállalkozásával külföldön is terjeszkedik, így a legnagyobb egyetértésben hoztuk meg a döntést: egyelőre távozunk. Itt az idő, szét kell nézni a világban, tapasztalni, megvalósítani mindent, amihez kedvünk van – tette hozzá.

A még mindig bombázó Vikinek azonban attól nem kell tartania, hogy unatkozni fog. Ha nem is találna munkát egy ideig, ellesz azzal, amit magával visz. – Két éve keresett meg két győri fiú, aki saját divatmárkát álmodott meg. Azóta vagyok a Masca fashion arca, és havonta vadonatúj kollekciót fotózunk.

A tervek szerint ezentúl már külföldön, és ennek megszervezése már csak rám hárul. Szerencsémre olyan szép helyen leszünk, ahol már nem lesz érdemes stúdiót bérelni erre a célra. Úgyhogy a jövőnket illetően mindketten bizakodóak vagyunk – mondta Szorcsik Viki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713446113
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713446113
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713446113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713446113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről