Celeb

Őrület: csak a melléből nem fogy Christina Aguilera

Bors

Létrehozva: 2013.07.30.

Bár korábban sokat hangoztatta, hogy elégedett a testével, Christina Aguilera egy év kihagyás után mégis nádszálkarcsúan tér vissza a The Voice zsűrijébe. Keble viszont nagyobb, mint valaha.

A 32 éves díva az utóbbi másfél évben rengeteget fogyott, és az énekesnő új külsején – főleg azon, hogy keble méretéből nem adott le – mindenki csak ámult az NBC televíziócsatorna szombaton tartott sajtótájékoztatóján.

Aguilera elmondta, hogy rengeteget edzett az utóbbi fél évben, és jót tett neki, hogy végre kicsit kikerült a mindennapos reflektorfényből. És természetesen bőszen tagadta, hogy plasztikai sebészek igazították volna tökéletesre a testét.

– Az a fajta ember vagyok, aki nem képes napi 24 órában a kamerák kereszttüzében élni. Néha pihennem kell, és muszáj kicsit magamba néznem. Most már elsősorban anyuka vagyok. Ha hazamegyek, lekerül rólam a piros rúzs és a drága ruhák. Otthon általában csak egy egyszerű pólóban és nadrágban teszek-veszek. Úgy érzem most magam, mintha kicseréltek volna – nyilatkozta az Access Hollywoodnak Aguilera.

Az énekesnő két éve, válása után kezdett hízni. Alkoholproblémákkal küzdött, filmje csúfosan megbukott, koncertjei besültek... Tavaly még 30 kilogramm súlyfölösleggel küszködött: amikor a Michael Jackson emlékére rendezett koncerten feltűnt, bizony felhördült a közönség.

Aguilera ekkor a pajzsmirigy működésének zavaraira hivatkozott, s gyermekét hibáztatta saját túlsúlyáért – ugyanis azt mondta, a szülés után kezdett hízni. Később azt bizonygatta, ő a pluszkilóival érzi igazán jól magát – de alighanem tévedett, mert most, ismét karcsúan láthatóan valóban jól érzi magát a bőrében.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090496_auto_resized.jpg
life.hu

Új állatok érkeznek a fővárosi állatkertbe, a jegesmedvét viszont utoljára láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091239_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók