Celeb

Pucéran fotózták Damu Roland feleségét

Munkatársainktól

Létrehozva: 2013.07.29.

Néhány nappal Damu Rolandék esküvője után juttatták el a Bors szerkesztőségébe azokat a pikáns fotókat, amelyeken a színész neje meztelenkedik. Nem tudni, látta-e a képeket a börtönbüntetését töltő Damu.

Egy ismeretlen „jóakaró” juttatta el lapunkhoz az aktképeket, amelyek állítása szerint hét-nyolc éve különféle külföldi oldalakon tűntek fel. Hogy milyeneken, arra egyelőre nem kaptunk választ. Mindenesetre a birtokunkban lévő összesen hat darab fotón jól felismerhető Damu Roland felesége, Edina, aki hol fehérneműben, hol fürdőruhában pózol. Ám van két olyan kép, amelyen már többet enged láttatni magából, az egyiken melle és a nemi szerve is kivillan.

Természetesen megkérdeztük a fotókról Edinát, ő azonban egy napig gondolkozott, majd úgy döntött, hogy nem járul hozzá azok közléséhez. Így a képek egyelőre a Bors szerkesztőségében „pihennek”. Annyit azonban elmondhatunk, mi látható a fotókon. Az egyiken Edina rózsaszín-sötétkék fehérneműben, négykézlábra ereszkedvek, szétvetett lábakkal és kezekkel látható. Szemből fotózták, így mély betekintést enged keblei közé, ám nem néz a fotós kamerájába, inkább a távolba réved.

A második képen már fehér színű csipkés miniruha és mélyen kivágott, a köldökét szabadon hagyó fehér csipkés felsőt visel. Egy kavicsos dombon ül, szintén szétvetett lábakkal. A harmadik fotón egy szexis, pepita kockás fürdőruhában van, térdel ám még így is szét tudja nyitni a lábait. Ezen a képen is szemből fotózták, ám itt a kamerába néz.

A negyedik fotón egy fehér ingben ül egy fehér széken, meztelen alsótesttel – ez azért látszik, mert az ingén keresztül pont úgy markolja mindkét kezével a mellét, hogy az egyetlen ruhadarab, amit visel, egészen felcsúszik a testén.  Az ötödik képen csak egy fehér színű tollboát tart maga elé, fehérneműt nem visel, látszanak csupasz mellei és a nemi szerve is – amely fölött csupán egy övet visel.

Állítólag ezek a képek Damu nejének korábbi portfóliójába tartoznak, de nem tudjuk, hogy azok milyen célból készülhettek. Az nem valószínű, hogy egy divatkatalógusba, a fotókon látható pózok legalábbis nem erre utalnak. Egyelőre nem tudni, hogy a nem művészi aktfotókról Edi­na beszélt-e megismerkedésük után aa Jóban Rosszban egykori szereplőjének.

Damu Roland nem olyan régen vette nőül Edinát. A színész számos hölgyet jegyzett el korábban, de a börtönbe vonulása előtti időszakban, amelyet a pszichiátrián töltött, annyira megbabonázta a 36 éves Edina , akit különböző problémák miatt szintén ott kezeltek, hogy hiába a távolság és a rácsok: a tiszalöki börtönben örök hűséget esküdtek egymásnak.

A nemi erőszakért és egyéb bűncselekményekért elítélt Damu Rolandnak viharosan értek véget a kapcsolatai. A színész köztudottan lobbanékony, kiszámíthatatlan, de ez nem tartotta vissza Edinát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597312
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597312
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában