Celeb

Bréking: vajúdni kezdett Katalin hercegnő

Bors

Létrehozva: 2013.07.22.

Még nem született meg Katalin és Vilmos gyermeke, de már vajúdik a hercegnő. Ezt onnan lehet tudni, hogy hétfőn hajnalban megjelent a királyi pár a kórházban.

A hercegnőt hétfőn hajnalban vitték kórházba - írja a Daily Mail. A vajúdó nőt egy oldalsó bejáraton kísérték be, de nyilván nem sikerült észrevétlenül megközelíteni a kórházat, hiszen két kocsival jelentek meg. Nem tudni mennyi idő múlva születik meg a gyermek, egyelőre csak az biztos, Vilmos végig ott lesz neje mellett.

Eközben a legkülönbözőbb maskarákat húzzák magukra a britek, hogy ezekben a megmosolyogtató szerelésekben várják Katalin hercegnő és Vilmos herceg első gyermekének érkezését.

Sok babaváró az újságírókkal együtt a szülésre kijelölt St. Mary’s Kórház elé is kiköltözött, hogy elsőként értesülhessenek az aprócska trónörökös érkezéséről, akit láthatóan már most nagyon szeretnek, s még inkább epekedve várnak. Úgy tűnik, ma már véget ér a várakozás.

Van olyan rajongója Katalinnak, aki egyenesen Szűz Máriaként festett le a hercegnőt, karjában a kisdeddel, akinek a fejére egy koronát sem sajnált festeni. A férfi azt reméli, hogy a festményt a királyi házaspár elfogadja tőle. Mivel a baba nemét még mindig nem lehet biztosan tudni, a férfi hátulról ábrázolta a kis lurkót.

John Loughrey figyelőállást épített, onnan kémlelve a hercegi gyermek érkezését, s kisfiúknak és kislányoknak szóló babaváró szalagokkal díszítette fel azt. Vasárnap pedig lányok egy csoportja azzal lepte meg a kórház előtt már július elseje óta táborozó (és így meglehetősen frusztrált) újságírókat, hogy pólójukat kitömve és Katalin-maszkot tartva az arcuk elé parádéztak a szülészet bejáratánál.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144387_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset az M7-esen, óriási a dugó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora