Celeb

Szélhámosok verték át Gregor Bernadettet

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2013.07.13.

Négy hónapig feleslegesen dolgozott Gregor Bernadett. A színésznő egy internetes tévénél vezetett műsort, ám fizetést nem kapott. Ráadásul egy tíz éve ismert műsorszervező is becsapta.

Gregor Bernadett nem csak az Új Színházban szerepel, rendszeresen vállal kisebb-nagyobb fellépéseket különböző társulatoknál. Egy átlag ember azt hinné, hogy elégedett lehet egy ilyen sokat foglalkoztatott híresség, a valóság azonban teljesen más.

Bernit az elmúlt öt évben olyan sokan verték át, hogy azt mondja, egyre jobban fél rábólintani egy–egy lehetőségre.

– Jellemző történet az az internetes televízió, amelyiknek év elejétől négy és fél hónapot dolgoztam – mesélte a Borsnak Gregor Berni. – Szabályos szerződésem volt, mégsem kaptam egy vasat sem tőlük, sőt! Másodszor is szerződést ajánlottak, amire csak úgy mondtam igent, hogy olyan számlát vittem, amelyik után csak akkor kell adózni, ha már befolyt a rajta szereplő összeg – dohogott a híresség, akit mások is megrövidítettek.

– Aztán itt van az a szervező, akinek a meghívására május végén, június elején játszottam. A mai napig nem utalta át a gázsim –mondta a negyvenéves színésznő, aki úgy gondolja, hogy ilyen esetekben az évekig tartó pereskedés is felesleges.

Bernadett úgy érzi, hiába a sok csalódás, sosem fogja megszokni, hogy a mai világban az adott szó már nem ér semmit. Volt, hogy olyan helyzetbe került, hogy egy általa tíz éve ismert szervező verte át. A csalódások ellenére újra és újra bizalommal fordul az emberekhez, a felkéréseit mára viszont egy ügynökség kezeli, így valamelyest biztonságban érezheti magát. 

– Ha szabadúszóként dolgozol, ki vagy szolgáltatva, sokat segíthet egy ügynökség, de az sem mindegy, hogy milyen, mert ott is számtalan negatív meglepetés érhet. Szörnyű világ ez, ha a zsebemben lenne az a pénz, amivel az elmúlt öt évben átvertek, most elutazhatnánk az egész családdal egy luxusutazásra – mondta, majd így fejezte be: – Nem panaszkodom, a csekkeket be tudom fizetni és enni is tudok adni a gyermekeimnek, de úgy gondolom, hogy ha én a megbeszéltek szerint teljesítek, az lenne a minimum, hogy a másik fél is így tegyen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616109
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”