Celeb

Bódi Sylvi együtt pisil a macskájával

FF

Létrehozva: 2013.07.10.

Mindenki másként neveli szobatisztaságra házi kedvencét. Bódi Sylvi például együtt pisil macskájával, hogy az állat megtanulja, hova ürítsen. Mérföldkő a háziasításban: Zsombi cica a bidét használja.

Bódi Sylvi buzgó állatbarát. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a glammodell személyes példamutatással oktatja szobatisztaságra cicáját, Zsombit, vagyis együtt végzi kisdolgát a macskával. Közösségi oldalán lelkesen meg is osztotta sajátos módszerét rajongóival:

„Na de Zsombi!!!! Én leülök a wc-re, ő meg velem szinkronban a bidére. ))) Óriási fazon...” – magyarázta a Facebookon közzétett képet.

A pszichológus szerint az egykori nyuszilány emberként bánik kedvencével.

– Azért fordulhat meg az illetőnek a fejében ez, mert a macskát érzelmeiben kiemeli az állatok közül, és emberi tulajdonságokkal ruházza fel. Túlságosan emberiesíti, a kötődés miatt helyettesíti az állattal való kapcsolatával az emberi kapcsolatait – elemezte lapunknak a szakember. – Kiemeli a macskát a természetes környezetéből, ösztönvilágából, pedig annak az a természetes, hogy valami puha dologra ürít, amit aztán elkapar, bekapar. Ezért szokott a lakásban alomba üríteni – mondta el Csehák Hajnalka pszichológus, aki szerint könnyen lehet, hogy sikerrel jár Sylvi próbálkozása.

– Ha egy okosabb macskáról van szó, akkor előfordulhat, hogy a macska megtanulja ezt, és oda fog járni vécére, ugyanis a kíváncsiság az állatokban is jelen van. A cica is nagyon kíváncsi arra, mit csinál a gazdája, ezért megnézi, majd összekapcsolja a vizelet szagát azzal a tevékenységgel, amit lát, így egyfajta pavlovi reflexként megtanulja ezt a magatartást. Nem gondolom, hogy különösebb lelki változást okozna benne, ha egy ösztönét elnyomják, és helyére egy tanult szokás kerül – fejezte be a szakember, aki könnyen el tudja képzelni, hogy emberek egy csoportja olyan macskafajtát tenyésszen ki, amelynek a viselkedési repertoárjában már benne lesz a vécén ürítés.

Lapunk szerette volna Sylvit is megkérdezni állatnevelési elveiről, de éppen nem volt elérhető.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085931_auto_resized.png
origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076179_auto_resized.jpg
ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról