Vélemény

Vélemény: Ilyenek vagyunk

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2013.07.08.

Ha letagadják is tudom, hogy az olvasóim között is vannak szép számmal, akik egy pár évvel ezelőtt eldobtak kaszát-kapát csak hogy hazaérjenek a Győzike Show-ra.

Habár mindenki tagadta, de a kimutatások szerint kétmillió ember nézte estéről estére, hogy csinál a kis Virág hülyét a szüleiből és a forgatócsoportból, kíváncsian figyelték, ahogy Bea asszony terrorizálja és alázza a férjét. Néztük, ahogy balhéznak, örülnek, esznek, isznak. Ha tetszik, ha nem, Gáspárék ezeken az
estéken családtaggá váltak. Együtt éltünk velük, és bár mindenki pontosan tudta, a jelenetek nagy többsége nem teljesen spontán, senkit sem érdekelt, hogy ez irányított valóság. A szórakozásunk volt a lényeg.

Mi, újságírók számtalan alkalommal pattantunk autó­ba, hogy lerohanjunk a csillogó salgótarjáni ház elé tudósítani, volt olyan is, hogy a bokrok között bujkálva figyeltük, ahogy Bea asszony kidobálta Győzike alsógatyáit a kertbe, valami megcsalásgyanús história miatt. A térdünket csapkodva nevettünk rajtuk, és azt vettük észre, hogy kikerülhetetlen tartozékai lettek az életünknek. De fura módon ahogy berobbantak a köztudatba, úgy is tűntek el. Egyik napról a másikra. Mintha sosem lettek volna. 

A salgótarjáni luxusház is elcsendesült, a homlokzatot és a kerítés vasát is egyre látványosabban kóstolgatja az enyészet. Utálják is rendesen a szomszédok. A falakon látszik, hogy valaki meg is dobálta tojással. Az egykori rajongók ellenségek lettek, a show-nak vége. Sokan örülnének, ha a család elköltöz­ne. Talán mert már nem tudunk nevetni rajtuk. És ha nem tudunk valakit kinevetni, akkor helyette csak gyűlölni tudjuk. Ilyenek vagyunk?
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688419
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688419
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688419
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek