Celeb

Istenes Bence idegen lány mellét taperolta

Bors

Létrehozva: 2013.07.04.

Meglepő fotó: Istenes Bence egy lány keblét markolássza a bulin, ám a képen nem párja, Csobot Adél szerepel. Bence nem emlékszik az ominózus esetre. De mit szól ehhez kedvese, Adél?

„Adél teljesen megbízik bennem”. Ezt a Bors hétfői számában nyilatkozta Istenes Bence. Még azt is hozzátette, ha párja nélkül bulizik, szerelmes SMS-eket vált Csobot Adéllal.

Nos, a mellékelt fotónk láttán az bizonyos, hogy mindenkinek mások a bulizási szokásai – ahogy a megcsalás is mást jelent. S az biztosra vehető, ha Adél szemtanúja lett volna annak, hogy kedvese – akár csak viccből – egy idegen hölgy keblét markolássza, nem dicsérte volna meg. 

De nem látta, hisz ez idő tájt hazautazott családjához Romániába, akkor is otthon volt, amikor a Bors utolérte. Eztán jött csak a hidegzuhany. Az énekesnő, amint felvette a telefont, azonnal tudta, hogy egy pikáns fotó miatt keressük. Csakhogy azt hitte, egy olyan képről faggatjuk, amelyen Palvin Barbara puszilkodik Bencével…

Kellemetlen volt a meglepetés, amikor megtudta a Borstól, másik hölgyről és merészebb jelenetről van szó. Adél azonban határozottan, de kedvesen csak annyit mondott: – Nem kívánok nyilatkozni.

Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy arról a bizonyos buliról Adél valóban azért maradt távol, mert elszólította a színpad, vagy Bence pont amiatt „garázdálkodhatott”, mert már nem fűzik gyengéd érzelmek egymáshoz a két fiatalt? Mindez persze csak találgatás, de tény, hogy míg Adélt Romániában, addig a műsorvezetőt egy másik országban értük utol telefonon.

– Németországban vagyok, most ébredtem fel, és fogalmam sincs, milyen fotóról van szó. Semmi ilyesmire nem emlékszem – állította Istenes Bence, aki akkor este talán csak kicsivel többet öntött le a torkán, ez okozhatott nála amnéziát.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról