Celeb

Súlyos állapot: szívműtét várhat Bódi Gusztira

Bors

Létrehozva: 2013.06.26.

Ráijesztett orvosa Bódi Gusztira. A korábban szívműtéten átesett zenész ketyegője újra rendetlenkedik, ezért nyugalomra és diétára van szüksége. Ha tovább romlik az állapota, újra kés alá kell feküdnie.

Szíve egyik elzáródott ere miatt négy évvel ezelőtt már átesett egy életmentő orvosi beavatkozáson Bódi Guszti. A szívműtét óta felhagyott minden káros szenvedélyével, diétázik, negyedévenként pedig kontrollvizsgálatra jár.

Guszti a legutóbbi ilyen viziten is nyugodt szívvel jelent meg, de nem úgy távozott.

– Közölte a doktornő, hogy nem jó az EKG-m, és beküldött a szegedi klinikára. Nagy lett a riadalom a családban, miután egy speciális géppel átvizsgáltak, kiderült, hogy egy másik erem elzáródott. Szerencsére nem annyira, hogy megint kés alá kelljen feküdnöm, ha továbbra is szedem a vérhígítót, meg napi kilenc gyógyszert.

Ha viszont ez nem segít, és romlana a helyzet, akkor elkerülhetetlen az újabb műtét. Úgyhogy nyomom a diétát, napi fél órát szobabiciklizem és súlyzókat emelgetek – árulta el a családjával éppen a Velencei-tó partján regenerálódó Guszti, akinek diétáját és teljes nyugalmát felesége felügyeli.

– A speciális fűszerkeverékből, citromból és fokhagymából készült italunkból minden reggel megiszunk egy felest. Kizártunk minden rizikófaktort, hogy véletlenül se hergelje fel magát. Mostanában szerencsére már nem szokott idegeskedni, pedig korábban rengetegszer felhúzta magát a stúdióban azon, hogy semmi sem úgy ment, ahogy szerette volna – árulta el Margó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt