Aktuális

A top 10-be hízták magukat a magyarok

Balajti Péter

Létrehozva: 2013.06.18.

Hiába riogattak az orvosok, hogy több testmozgás, ­stresszmen­tesítés és kiegyensúlyozott táplálkozás, ­különben baj lesz. A többség csak legyintett. Most megnézhetjük magunkat: hazánk máris a világ legelhízottabb országai közé tartozik.

Nehéz felfogni és még nehezebb megemészteni: a Bloomberg legfrissebb összesítése alapján a világ túlsúlyos toplistáján Magyarország a tizedik. Egy átlagos magyar felnőtt testsúlya 79,67 kilogramm, ami alig 2,1 kilóval marad el a listavezető amerikaiakétól. A férfiak mindkét helyen egyforma magasak, bár a lista egyik-másik szereplôje átlagosan magasabb. Komoly változásokra van szükség dr. Bense Tamás családorvos szerint.

– A kövérség keringési, mozgásszervi és szívproblémákat, illetve cukorbajt okozhat, így komoly szerepe van a vezető halálozási okok kialakulásában. Az egészségügyi kormányzatnak, valamint a szociális biztonsági rendszernek komoly felelőssége van. Ne lepődjünk meg, ha egy napi 10-12 órát dolgozó munkásember zsírral keni a fehér kenyerét, mert se ideje, se pénze nincs másra.

– Az egészséges étel drága, ugyanakkor ha nincs erős ösztönzés az agy átállítására, akkor nem lesz változás. A felvilágosítás nem árt, de a kellemes testmozgás biztosítása a meghatározó. Ahogy a mellrákszűrés ­fontos­ságának megértésében komoly szerepük volt a családi tragédiáknak, nem kizárt, hogy a túlsúly veszélyeinek felismeréséhez ugyanez vezet. Igaz, becsléseim szerint ehhez kell még vagy húsz év – vélekedik a háziorvos.

Gyurkovits Krisztina táplálkozás-szakértő a felborult életrendet tartja az elhízás első számú felelősének:  – Ez az egész az elmúlt 15 esztendő hozadéka. Túlhajszolt, stresszes életet élünk, amiért a munkahely megszerzése, megtartása, az ottani elvárásoknak való megfelelés és a létfenntartáshoz szükséges pénz előteremtése a felelős. Ötszöri étkezés helyett mindössze kétszer-háromszor eszünk, ám összességében így is jóval több táplálékot fogyasztunk, mint amire szüksége van a szervezetünknek.

– Ráadásul a legtöbb tápanyagot este, lefekvés előtt visszük be, amikor már fáradtak vagyunk testmozgáshoz, így az extra kalória még inkább lerakódik. Hajlunk az egyoldalú táplálkozásra, azzal védekezünk, hogy az egészséges étel drága, de közben bánatunkban édességet majszolunk, a gyereknek meg ugyanúgy megvesszük a zsíros chipset és a cukros üdítőt, ami szintén nem olcsó. A változás rajtunk múlik, s addig tart, amíg komolyan vesszük. Az életmódváltás döntés kérdése.

Fontosabb a hosszú távú, heti legfeljebb félkilós súlycsökkenés, mint a villámgyors eredmény, ami látványos ugyan, de kívül-belül tönkreteheti a szervezetet – figyelmeztet a szakértő.

Fő a tudatos ellenőrzés!

– Érdemes megnézni, hányféle fehér kenyeret tartanak a boltokban, és ehhez képest mennyi van barnából. Az élelmiszerüzletek kínálata a keresletre reagál, ez is jól mutatja, hogy a magyarokra nem jellemző a tudatos táplálkozás – vélekedik Szlobodnyik Csaba klinikai szakpszichológus, akit megdöbbentett a magyarok toplistára kerülése.

– A túlhajszoltság is felelős az emberek rendszertelen étkezéséért, s ott vannak a bánat- és jutalomevők is, akiknek nincs pénzük új ruhára vagy műszaki cikkre, ám finom falatokkal vigasztalják, nyugtatják magukat. Mivel az étkezés szükséges napi tevékenység, nehéz odafigyelni az elkövetett hibákra. Holott éppen önmagunk tudatos ellenőrzésével előzhetjük meg a bajt.

Mariannak édesanyja az intő jel

Falusi Mariann nem lepődik meg a toplistán: – Boldogtalanok vagyunk, rossz minőségű ételt eszünk, nem mozgunk, s a háttérben ott a lelki restség. Két éve profi segítséggel sikerült lefogynom, akkor nagyon odafigyeltem arra, mit és hogyan eszem. Aztán persze visszahíztam, mert jöttek a lelki eredetű problémák, a változó életszakasz, hogy a genetikáról ne is beszéljek.

– Nem tagadom, összevissza életet élek, összevissza eszem, s az ember hajlamos az első figyelmeztető jelig azt hinni, vele nem történhet baj. Aztán tessék: anyukámnak térdprotézist kellett beépíteni a túlsúlya miatt. Elég ijesztő, hogy rám is ez várhat, ha nem változtatok.

Súlyos toplista

A felnőtt lakosság összsúlyán és létszámán alapuló, nők és férfiak arányát figyelembe vevő lista szerint átlagosan ennyit nyom az adott ország felnőtt lakosa.

1. Egyesült Államok: 81,76 KILÓ
A gyorséttermek, az XXL méretű adagok és az annyit-ehetsz-amennyi-beléd-fér helyek paradicsomában könnyű elhízni.

2. Új-Zéland: 81,27 KILÓ
Hizlal a kivi? Peter Jackson, A gyûrûk ura rendezôje látványosan lefogyott, az ország lakossága nem. Igaz, a 4,5 millió ott élő 78 százaléka Európából érkezett, s ez sokat nyomhat a mérlegen.

3. Ausztrália: 81,05 KILÓ
A Világbank a világ leggazdagabb országának kiáltotta ki 1995-ben. Az ott élők nem is spórolnak a hasukon!

4. Csehország: 80,94 KILÓ
A jó söröknek és a knédlinek nemcsak a turisták képtelenek ellenállni, de a csehek is. Persze más a helyi specialitásokat végigkóstolni, és megint más egy életen át enni-inni.

5. Egyesült Arab Emírségek: 80,83 KILÓ
Olajos pénzből olajos ételek? A Közel-Kelet folyékony aranyából csillapítható a mérhetetlen étvágy is.

6. Szlovákia: 80,82 KILÓ
Északi szomszédaink gyakran ruccannak át a határon, hogy a nálunk kedvezőbb árú élelmiszerekből feltankolhassanak. ­Minél többet esznek, annál többet spórolnak. Vagy nem?

7. Norvégia: 80,62 KILÓ
Kell a zsírréteg a hideg ellen, ám a norvégok túlzottan bebiztosították magukat. A svédek és a finnek messze hátrább vannak.

8. Kanada: 79,78 kILÓ
Hiába vetettek ki zsíradót a kanadaiakra, a túlsúlyosok száma nem csökkent. Szakértők szerint a depresszió, a túlhajszoltság és a kialvatlanság ellen kellene felvenniük a küzdelmet.

9. Németország: 79,71 KILÓ
Nem kérnek a diétából a német pasik, holott a fiatal férfiaknál 100-ból 47-en túlsúlyosak. Az urak 67, a nők 53 százaléka elhízott. Na persze, a sör ott is csúszik.

10. Magyarország: 79,67 kILÓ
Kapkodva élünk, kapkodva étkezünk, s mohón éljük meg a mondást: az a tied, amit már megettél.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653015
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653015
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653015
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei