Aktuális

Mindenkit megdöbbentett a vonatból kiugró fiú tragédiája

T. M., GJ

Létrehozva: 2013.06.13.

Tanára szerint akciófilm hőseit utánozhatta I. Tihamér, a huszonkét éves egyetemista, aki Kislőd és Szentgál között a síneken lelte halálát, miután kiugrott a mozgó vonatból.

Rácz Piusz, a szombathelyi Assisi Szent Ferenc Kollégium igazgatója jó kapcsolatban volt az elhunyt fiúval. Tihamér szinte mindennap bement hozzá néhány szóra. Egy emberként gyászolják diáktársai és tanárai.

– Bohém, szeleburdi és egy kicsit naiv fiatalember volt, tele jó szándékkal. Biztos vagyok benne, hogy nem akart meghalni. Amit tett, az pillanatnyi meggondolatlan cselekedet lehetett. Hozzájárulhatott a filmek hatása is, ahol sokszor látják a fiatalok, hogy a száguldó járműből kiugró ember gurul párat, majd leporolja magát, és semmi baja – mondta lapunknak Piusz atya.

Megtudtuk: Tihamér nyelvkurzusra szeretett volna menni, és nagyon szerette a teniszt. Balatonfüreden, ahol felnőtt, mindenkit megdöbbentett a fiú értelmetlen halála. Rokonai a Borsnak elmondták: Tihamér szülei a veszprémi kórház dolgozói, és egy hónap múlva készültek elköltözni a lakótelepről a kertvárosba.

– Mélységesen le vagyunk sújtva, Tihamér egyetlen gyerek volt a családban – tette hozzá. – Nem értjük, mi történhetett.

Tihamér állítólag bliccelt és az ellenőrtől ijedt meg. A MÁV vizsgálatot rendelt el.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor